Sport

Női kézilabda-vb – svéd segítséggel selejtezhetünk az olimpiára

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.12.14.

Kaptunk egy utolsó szalmaszálat.

A svéd válogatott 35-24-re legyőzte a német csapatot Japánban a női kézilabda-világbajnokság 7. helyéért lejátszott összecsapáson. Az északiak a győzelmükkel kiharcolták a magyaroknak, hogy a tornán nyújtott felejthető teljesítmény ellenére (14. hely), bekerülhessenek az olimpiai selejtező mezőnyébe. Így Kim Rasmussen csapatának megmaradt az esélye az ötkarikás részvételre. 

A magyar csapat a vb-bronz­érmesével, a mai Oroszország–Norvégia győztesével, valamint Kínával és Szerbiával szerepel egy selejtezőcsoportban a márciusi kvalifikációs tornán.

– Végre egyszer nekünk is kedvezett a szerencse, kaptunk egy új esélyt – mondta lapunknak Németh András egykori szövetségi kapitány. – Persze, a csoportot ismerve, cseppet sem vár ránk sétagalopp. Kínát minden körülmények között le kell győznünk, és ha választani lehetett volna, a szerbeket szerette volna mindenki az egyik ellenfélnek. Ugyan veszélyesek, de nem lehet összehasonlítani a tudásukat sem a norvégokkal, sem az oroszokkal.

A Vác jelenlegi mestere hozzátette, a jelen állás szerint nem biztos, hogy az oroszokkal is játszania kell a válogatottunknak, mert még nem dőlt el, egyáltalán részt vehetnek-e az olimpián.

– A fiatal válogatottunk, így ahogy van – folyatta a szakember, – elég lehet arra, hogy a sikeresen megvívott selejtező után nyugodtan készülhessen az olimpiára. A kapitány helyében magam sem változtatnék a kereten, talán csak Kácsor Grétát hívnám be, aki a bajnokságban nem véletlenül vezeti a góllövőlistát. Pedig még csak tizenkilenc éves, jól illene a többi fiatal mellé a válogatottba.

Kökény Beatrix olimpiai ezüst­érmes kézis szerint Kína lefelé kilóg a négyesből, a vb bronz­érmest, végezzen harmadikként bármelyik csapat, el kell engedni, nem kell vele foglalkozni, és mostantól gőzerővel kell készülni a szerbek ellen.

– Nagy a sansz, élni kell vele: a második helyre oda lehet érni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja