Sport

Mészöly Kálmán a róla elnevezett szektorból nézte a Vasas stadionavatóját

Bors

Létrehozva: 2019.07.06.

"Meglepetés, hogy itt lehetek" - fogalmazott az új Illovszky Rudolf stadion megnyitóünnepségén a Vasas legenda, Mészöly Kálmán, aki jól érzi magát az utóbbi hónapok nehézségei ellenére.

Forrás: Vaskó Tamás

Hosszú idő után láthatta a közönség újra tömegrendezvényen a focilegenda Mészöly Kálmánt, akit tavaly év elején súlyos állapotban szállítottak kórházba. Kétoldali tüdőgyulladása volt, és koszorúér-szűkületet is megállapítottak nála. Három hónapig kórházba feküdt, azóta pedig otthon gyógyul. Mint azt korábban elmondta, szeretett klubja, a Vasas új otthonának az átadóját azonban nem hagyná ki.

- Édesapám is kilátogat az új Illovszky Rudolf Stadionba, és a róla elnevezett szektorból nézi majd végig az ünnepséget - mondta még a délután folyamán a Borsnak a legenda fia, Mészöly Géza, aki a klub öregfiúk csapatának játekosaként pályára is lépett az új stadionban.

Mészöly Kálmán feleségével, Gyöngyivel érkezett a lelátóra, ahol nem győzte fogadni a régi ismerősök üdvözlését, készültek a közös fotók, de a stadionban helyet foglaló több ezer szurkoló is vastapssal köszöntötte a nehéz időszakon átesett klubikont, amikor felsorolták a Vasas bajnokcsapatainak a névsorát.

- Jól érzem magam. Meglepetés, hogy itt vagyok. Jó találkozni a régi ismerősökkel. Hajrá Vasas! - nyilatkozott röviden a helyszínen Mészöly Kálmán az M4 Sportnak.

A 78. születésnapját július közepén ünneplő korábbi focista azonban nem maradt végig, tíz óra előtt elhagyta a Mészöly Kálmán szektort. Pedig az új stadion első gólja csak ezután született, amit a Vasas-csatár Birtalan Botond bünetetőrúgásból lőtt a Dunaszerdahely elleni avatómeccs 78. percében. A 30 éves támadó tíz perccel később akcióból is betalált, ezzel az angyalföldiek 2-0-ra meg is nyerték első találkozójukat új otthonukban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított