Sport

Kétgólos hátrányból állt fel a Fradi

K. D.

Létrehozva: 2020.10.28.

Óriásit harcolva, kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent játszott a Fradi a Dinamo Kijev ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szurkolók előtt debütált hazai pályán a Bajnokok Ligájában a Ferencváros focicsapata, amely a Dinamo Kijevet fogadta. Papíron az ukránok tűntek a legverhetőbbnek a Juventus, Barcelona hármasból, ám kelet-európai riválisunk is jóval magasabban jegyzett, mint a magyar bajnok. Az viszont mindenképp a hazaiak mellett szólt, hogy a csapat vezetőedzője, Szerhij Rebrov remekül ismeri a kijevi gárdát, hiszen 14 éven át szolgálta.

Bátran, harcosan kezdte a meccsen a Fradi, szemmel láthatóan felvillanyozta a játékosokat az 5500 drukker, akik teli torokból éltették a csapatot. De hiába volt kezdeményezőbb az FTC, helyzetig nem igazán sikerült eljutnia. A Dinamo előtt a 19. percben adódott először nagy lehetőség, de szerencsére Dibusz Dénes pazar védéssel hárítani tudta Karavajev lövését.

Az öröm azonban nem tartott sokáig,

a 26. percben a büntetőterületen belül Haratin kezére pattant a labda,

a bíró pedig befújta a tizenegyest, amelyet Viktor Cihankov értékesített. A félidő vége előtt ismét megvillantak a kijeviek, és egy szép beadás után Carlos de Pena passzolta négy méterről a hálóba a labdát, így 2-0-s hátránnyal vonulhatott a szünetre a magyar bajnok. 

A folytatásra felpörgette együttesét Rebrov, amely ment előre. A támadójátéknak pedig meg is lett az eredménye:

az 59. percben Tokmac nagyszerű lövésével szépíteni tudott a Fradi.

A gól lendületet adott a csapatnak, elhitték, hogy van keresnivalójuk. A harcosság pedig kifizetődött: Franck Boli találatával kiegyenlített a csapat, így 2-2-es döntetlennel ért véget a meccs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja