Sport

Csoda: egy évvel gerinctörése után így edz az amerikaifocista – videó

Bors

Létrehozva: 2018.12.07.

20 százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy Ryan Shazier újra járni fog. Ehhez képest már súlyokat emel.

Szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt, 2017. december 4-én szenvedett horrorsérülést Ryan Shazier, az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelers játékosa. A 26 éves Shazier a Cincinnati Bengals elleni mérkőzésén egy rosszul sikerült a szerelési kísérletbe sérült bele.

Az eset után a védőjátékos egyáltalán nem tudta mozgatni a lábait és miután hordágyon levitték a játéktérről, egyenesen a kórházba szállították. Shazieren gerincműtétet hajtottak végre, és sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán újra lábra állhat-e. A játékos már ekkor is csak néhány hétig volt hajlandó feküdni, hiszen idő előtt kerekesszékre válthatott, ám a lábát a beszámolók szerint még ekkor is csak enyhén érezte. Az orvosok úgy gondolták, hogy már az is nagy dolog lenne, ha a játékos ismét járni tudna, és erre a szakemberek 20 százalék esélyt láttak.

Shazier állapota azonban elképesztő iramban javult, és az idén nyáron már a saját lábán sétálgatott a Steelers edzőtáborában, néhány napja pedig a hírek szerint már kocogni is elkezdett. Ám közösségi oldalára csütörtökön egy minden eddiginél biztatóbb videót rakott ki, hiszen a felvételek alapján már a súlyemelést is elkezdhette.

Shazier korábban elmondta, hogy minden erejével dolgozni fog azon, hogy visszatérhessen az NFL-be, ám hiába számít rohamos javulása egy valódi csodának, nem valószínű, hogy ismét pályára léphet a profik között. Ugyanakkor kitartása minden ember számára példamutató lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított