Sport

Cseh László szerint sok kérdést vet fel a tesztverseny

K. D.

Létrehozva: 2020.05.11.

Összecsapnak egymással a férfi és női úszók?

Forrás: Bors/archív

Új ötlettel álltak elő a magyar úszóedzők, hogy fenntartsák versenyzőik motiváltságát a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban. Jelen állás szerint egkorábban november, december környékén rendezhetnének éles viadalt, így addig csupán az edzések maradnának. Ezt a monotonitást szeretnék megszakítani azzal, hogy négyhetente közös edzést tartanának a válogatott tagjainak, a 12. héten pedig egy tesztversenyt rendeznének.

– A közös tréningeken erőfelmérőt rendeznénk, vagyis a versenytávok dupláját kellene teljesíteniük a sportolóknak. Ez például Kapás Boglárka esetében 200 pillangó helyett 400 métert jelentene – avatott be a tervekbe a világbajnok mestere, Virth Balázs. Hozzátette: még nincs kidolgozva az elképzelés, hogyan lehetne versenyeztetni az úszókat, ám több ötlet is felmerült.

Gyurta maszkokkal segít

1000 darab szájmaszkot adományozott a Heim Pál Gyermekkórháznak Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Nagy Gábor, a SzerszamKell.hu online barkácsáruház tulajdonosa.

– A világjárvány komoly kihívást jelent az orvosok és az ápolók számára, én pedig mindenképpen szerettem volna támogatni az ő munkájukat – mondta Gyurta.

– Ez létszámtól is függ, ha kevesen leszünk, akár azt is el tudom képzelni, hogy időeredmény alapján állítjuk össze a rajtlistát, ami azt jelenti, hogy például a női gyorsosok a férfi hátúszókkal is összecsaphatnak. Az elképzelés a világbajnok Milák Kristóf trénerének, Selmeci Attilának a fejéből pattant ki, ötletét pedig támogatta a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor, Sós Csaba szövetségi kapitány, valamint Virth mellett Turi György, a Kőbánya vezetőedzője is.

– A kezdeményezés jó, bár sok kérdést vett fel. Mivel még senki nem tudja, mire készül pontosan, ezért négyhetente felmérni a teljesítményünket nem biztos, hogy jó ötlet. Emlékszem, régen is csináltunk hasonlókat, és probléma is adódott belőle, hogy más klubok versenyzői pihentebben érkeztek egy-egy ilyen felmérőre, és megvertek minket, ami elég rosszul esett. Az viszont tény, hogy motiváltabb is lehet egy-egy úszó, ha a riválisával készülhet – mondta a Borsnak a kétszeres világbajnok Cseh László.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303308
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303308
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!