Ötven éves lett Kovács Katalin kajakos, mégis elmarad a kajakkirálynő születésnapja. A háromszoros olimpiai bajnok kiválóság szökőévben, 1976. február 29-én látta meg a napvilágot, így csak négyévente ünnepelheti "hivatalosan" is a nagy napot. Persze így is köszöntik a sportág királynőjét.

Kovács Katalin az Origónak adott interjúban beszélt arról, miként ünnepel idén február 29. nélkül. Szökőév nélkül február 28-án vagy március 1-én köszöntik még idén is, amikor a kerek számhoz, az 50-hez érkezett a kajakos.
"A születésnapom – sajnos – arra is emlékeztet, hogy múlik az idő. Most úgy érzem, ijesztően gyorsan. Húsz évesen még vártam a nagy napot, a harmincra már büszke voltam, sőt, a negyvenet is nagyon jó érzésekkel fogadtam."
Az ötven..., nos, az ötven kapcsán egy kicsit más gondolatok kavarognak bennem, mert ilyenkor az ember úgy istenigazából belegondol, hogy mennyi van még hátra. Már nem mondhatjuk olyan könnyedén, hogy éppen a felén vagyunk túl, most jön a második félidő
- mondta az Origónak Kovács Katalin, aki nem szakadt el a sporttól. Üzemelteti a kajakos akadémiát és persze neveli két gyermekét.
Igazából azért vagyok egy kissé megijedve, mert már nem biztos, hogy annyi időt tudok eltölteni 11 és 7 éves lányaimmal. Egyelőre mind a két gyermekem úszni jár, hiszen az általános műveltség egyik fontos részéről van szó, amely szerintem, minden sportágnak nagyon jó alapot ad. Szeretnek sportolni, jól érzik magukat abban a közegben, ahol vannak, és ez a legfontosabb.
- mondta Kovács, aki délelőttönként az akadémia ügyeit intézi, délután azonban már "édesanya-üzemmódba" kapcsol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.