A hallgatás itt ért véget: Kitálalt a magyar válogatottból kimaradt NB I-es játékos

Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat. Kérdeztem, miért nem, azt felelte, azért, mert nem vittük ki a vb-re. De hát sérült volt, az orvosi vélemények szerint december 10-től végezhetett volna komoly munkát, a mi vb-szereplésünk pedig éppen akkor ért véget. Azóta szerencsére meggyógyult, szívesen láttuk volna a válogatottban, de Csenge nem akar jönni, én pedig ezzel nem tudok mit tenni

A hallgatás itt ért véget

Kedves Mindenki!

Szeretném egyértelművé tenni a tényeket. A felesleges támadások helyett fontosnak tartom, hogy mindenki a teljes képet lássa, és ez alapján alkosson véleményt. A nyilvánosság jelenleg egyoldalúan látja a történteket, ezért szükségét érzem annak, hogy reagáljak az elhangzott valótlanságokra, és tisztázzam a valóságot. Mindig is megtiszteltetésnek tartottam a magyar válogatott mez viselését, és ezt senki nem veheti el tőlem. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, mindig büszkén képviseltem a hazámat és szeretném ezt majd a jövőben is megtenni. Fájó szívvel, de álmaimmal szembe menve utasítottam el a jelenlegi szakmai vezetés meghívását a nemzeti csapatba, mert egyszerűen már összeférhetetlennek éreztem az ellentétet a szavak és a valós tettek között. Többször elhangzottak olyan állítások, amelyek azt sugallják, hogy nem szeretnék a magyar női kézilabda válogatottban szerepelni. Ez nem igaz, határozottan visszautasítom! Szeretném egyértelművé tenni: soha nem a válogatottban való szereplés ellen hoztam döntést! Hiszek abban, hogy a sportban az együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet, az őszinteség és a bizalom. Jelenleg ezek a feltételek számomra nem adottak! A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! A tavaly őszi egyetlen személyes találkozásunk után félretettem a korábbi negatív tapasztalataimat, és nyitottam, tiszta lappal vártam a szövetségi kapitány meghívását. Mindketten azt jeleztük egymás felé, hogy a múltat lezárva, a világbajnokság előtt a közös célra és a jövőre, a magyar válogatott sikerére koncentrálunk. Ennek szellemében teljes bizalommal és minden erőmmel készültem arra, hogy segíthessem a csapatot. Ezt a szándékot a klubom is maximálisan támogatta: a Győri ETO kifejezetten a válogatottbeli szereplésre készített számomra rehabilitációs tervet, ami jól mutatta, mennyire komolyan vettem azt a célt, hogy ott lehessek a magyar csapattal. A novemberi események során azonban ismét olyan helyzetbe kerültem, amelyet sem játékosként, sem emberként nem éreztem tiszteletteljesnek és igazságosnak. Egy, a klub- és a válogatott egészségügyi stábja által egyeztetett, javasolt rövid rehabilitációs időszak helyett, egy nap után hazaküldtek, úgy, hogy szakmailag is reális esély volt arra, hogy a világbajnokságon bevethető állapotba kerüljek. Ez a döntés számomra azt jelentette, hogy az általam megadott bizalom nem volt kölcsönös. Mivel ez nem egyszeri eset volt, hanem utolsó pont az i-re az évek során felhalmozódott sérelmek sorában, meghúztam a határt, amit egy héttel ezelőtt egy telefonbeszélgetés során közöltem is a szövetségi kapitánnyal. Ez az eset is - ahogyan több más, velem kapcsolatos helyzet korábban - nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt! Számomra a bizalom nem azt jelenti, hogy egy játékosnak és egy edzőnek barátoknak kell lennie. Azt viszont elfogadhatatlannak tartom, amikor egy játékos azt éli meg, hogy minden adandó alkalommal ellene fordulnak, és a pályán nyújtott teljesítménye az utolsó szempont, ami alapján megítélik. Az elmúlt években olyan légkör alakult ki körülöttem, amelyben folyamatosan azt éreztem, hogy megtűrt ember vagyok, és nem valódi, megbecsült tagja a csapatnak. Egy ponton túl azonban ezt már nem lehetett tovább csendben elfogadni. Sem emberként, sem sportolóként nem fér össze az értékrendemmel és az önbecsülésemmel. Továbbra is teljes szívemből szorítok a lányok sikeréért és eredményességéért, ez számomra nem kérdés, és ez soha nem is fog megváltozni. A jövőre való tekintettel szeretném hangsúlyozni: a célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban, hogy a hazámat képviselhessem. Bízom benne, hogy egyszer olyan környezetben tehetem ezt meg újra, ahol a kölcsönös alapérték! Győr, 2026. február 22.