Noha továbbra is magyar klubjában, a BVSC-ben versenyez, ideje nagy részét Párizsban tölti Szűcs Luca kétszeres világbajnok magyar vívónő. Az egyik legszebb magyar olimpikon francia párjához költözött ki. A sportolónő szerelme a kardvívó Sebastian Patrice - írja a Magyar Nemzet.

Lassan egyébként a francia nyelv elsajátítását is megkezdi, de először „akklimatizálódni” szeretett volna, ami szerencsére könnyen ment neki. Kinti és itthoni kondiedzője folyamatosan egyeztetnek egymással, így követik Magyarországról is, hogy hol tart a felkészülése. Céljait illetően elárulta, hogy próbál türelmes lenni magával, de szeretne egyéniben is szép eredményeket elérni.
Magabiztos vívást szeretnék mutatni a páston, ez most a legfőbb célom, valamint az, hogy visszakerüljek a legjobb tizenhatba, a kiemeltek közé a világranglistán, mert sajnos a legutóbbi verseny után kicsúsztam onnan.
Szűcs Instagram-oldalán több közös fotó is látható a szerelmével.
Szűcs Luca a magyar kardcsapattal az aranyéremre is esélyes volt 2024-ben a párizsi olimpián. Az együttes végül hatodik lett, a lányok könnyeztek a kudarc után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.