Több mint két hónap telt el azóta, hogy egy pakisztáni csúcstámadás (Laila Peak) során, 31 évesen meghalt Laura Dahlmeier, a minden idők egyik legsikeresebb női sílövőjéből lett hegymászó. A kőomlás miatt életét vesztett sportember menedzsere és egyben barátnője, Sophie Schröder most érzelmes bejegyzést tett közzé a tragédia utáni időszak nehézségeiről.
Schröder jelentette be július 30-én a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok német biatlonista, Laura Dahmeier halálát. A rutinos hegymászóvá lett sportember korábban meghagyta, hogy ilyen esetben a holttestét hagyják a hegyen, senki se kockáztassa érte a halálát a szélsőségesen veszélyes terepeken, kedvezőtlen időjárási körülmények között. A megrázó hír mellett ezt is a menedzsere kommunikálta. Most pedig arról beszélt, milyen nehéz volt lelkileg feldolgoznia az emberi vesztesége mellett azt, ahogy sokan reagáltak a történtekre, kezelték Dahlmeier szörnyű halálát.
Részben megdöbbentett, de leginkább feldühített egyesek tapintatlansága és arcátlansága.
Támadó és sértő kommentárok, e-mailek, a dezinformációtól az összeesküvé-elméleteken át a mesterséges intelligenciával készíttetett videókig, amelyek sem a tényeket, sem a szerzői és a személyiségi jogokat nem tisztelték. Mindezt meggondolatlanságból, túlzott elismerés utáni vágyból vagy tisztán anyagi érdekből. Pedig nem rosszindulatra és spekulációkra, hanem tiszteletre és empátiára lett volna szükség az emberekkel, a valósággal, a méltóságukkal szemben – írta Dahlmeier menedzsere, aki a tragédia után "óriási médialavinát" volt kénytelen kezelni.
– Ezek a hetek extrém módon megterhelőek voltak. Másfelől viszont megmutatták nekem, milyen hatalmas erőt lehet meríteni egy bizalommal teli csapatból, az őszinte empátiából és annak a tudatából, hogy miért és kiért teszed a tőled telhető legjobbat. A menedzsmentet mindig az vezérelte, hogy Laura érdekében járjunk el – célzott arra Sophie Schröder, hogy az elhunyt sztársportoló halálával kapcsolatban csak a legszükségesebb információkat közölte, védve Laura Dahlmeier halála után az emlékét és a szerettei magánszféráját.
– Még sok közös tervünk volt. Azóta is nehéz felfogni, hogy mindezeket már nem valósíthatjuk meg. Laura most mondaná nekem: 'Ne nyafogj már, ideje előre tekinteni' – zárta gondolatait az ügyfelét és barátját gyászoló menedzser.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.