Ismét magyar versenyző hódította el a horgászsport legrangosabb serlegét

horgász
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 03. 10:45
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal az újdonsült világbajnokkal, Nagy Andrással beszélgettünk.

Hibátlan teljesítménnyel hódította el a horgászsport legrangosabb, klasszikus versenyének, a LXXI. Nemzetek Horgász Világbajnokságnak a serlegét Nagy András, aki harmadik magyarként állhatott a dobogó tetejére a viadal 71 éves történelmében.

Nehéz pálya

A horgászsport legősibb világbajnokságát a boszniai Modrac-víztározón rendezték meg. A 30 nemzetet felvonultató versenyt egy halban gazdag, de rendkívül változatos mederalakulatú és partvonalú versenypályán kellett megvívni, így nehéz feladat várt a csapatokra.

Nagy András hibátlan teljesítménnyel lett világbajnok Fotó: MOHOSZ

– Ez a víztározó egy felduzzasztott patak, melynek vizében mossák át a kibányászott szenet. Az első három szektorban rendkívül sekély a víz, helyenként mindössze 40 centi a mélysége. Halban viszont nagyon gazdag, percenként akár hatot is tudtunk fogni spiccbottal. A már említett szénbányászat miatt az A, B és C szektorban meglehetősen zavaros volt a víz, alig lehetett pár centit lelátni a vízben, míg a másik két szektorban, a D-ben és az E-ben kristálytiszta volt a víztározó, emiatt teljesen más etetési stratégiát és horgászatot kellett kialakítani. Erre pedig mindössze két napunk volt – mondta a Borsnak Nagy András, akinek sikerült tökéletesen kiismernie a versenypályát, hiszen 

a teljes mezőnyből egyedüliként hibátlan horgászattal nyerte meg a világbajnokságot.

 – A remek csapatmunkának, taktikának köszönhetem a sikert. A háttéremberek folyamatosan mondták, éppen mire horgásszak, fogdossam percenként az apróbb halakat vagy megkockáztassam a nagyhalas pecát. Ennek a keveréke hozta azt, hogy sikerült megnyernem a világbajnokságot.

Hazakerült a trófea

Percenként akár hat halat is sikerült fognia Fotó: Bors

Külön érdekesség, hogy a vb-trófea hazakerült, ugyanis a tavalyi évben szintén magyar versenyző állhatott a dobogó tetejére, akkor Csillag László lett a világbajnok. A harmadik magyar, aki megnyerte ezt a patinás serleget, az Walter Tamás, aki szintén ott volt a boszniai vb-n a magyar együttessel, ráadásul mindhárman egy klubcsapathoz is tartoznak.

Nagyon boldogok voltak, hogy most én nyertem meg a világbajnokságot. Külön öröm számomra, hogy a vándortrófeát Laci adta át nekem. Korábban erre nem volt példa.

 Általában sportvezetők osztják a díjakat – tette hozzá Nagy András, aki kiemelte: a magyar válogatott összesítésben a negyedik helyen végzett.

Megértő a család

Az újdonsült világbajnok arról is szót ejtett, óriási lemondással jár az, hogy a világ legjobbja legyen az ember, de ő rendkívül szerencsés, hiszen felesége, Heidum Bernadett jól ismeri az élsportolók világát, hiszen korábban Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt rövidpályás gyorskorcsolyában, így mindenben támogatja, rendkívül megértő.

A horgászsport legősibb világbajnokságát a boszniai Modrac-víztározón rendezték meg Fotó: Bors

– A vb-re való kijutás az országos bajnokságon dől el, ami három hetet vesz el a családomtól. A világbajnokság egyhetes, ha csak ezeket számolom, akkor is egy hónapot vagyok távol tőlük, és még nem számoltam az egyéb versenyeket – fogalmazott Nagy András, aki kiemelte: az ötéves lányát nem vonzza a horgászat világa, míg a másfél éves fia túl kicsi ahhoz, hogy beavassa a pecázás rejtelmeibe, így hobbiként nem jár ki a vízpartra, de olykor kijön a család megnézni egy-egy versenyét. 

 Élvezik, legalábbis nekem ezt mondják. Számomra pluszmotivációt jelent, ha ők is kijönnek nekem szurkolni.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.