Szoboszlai újra a fedélzeten, betelt a pohár a Liverpool szurkolóinál

Liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 19. 19:30
Dráma a Liverpool focicsapatánál, a gárda eddig csak edzőket igazolt a nyáron. Több szurkoló egyre dühösebben várja, kik lesznek Szoboszlai Dominik új csapattársai.

Kedden alaposan megnőtt azon játékosok száma, akik a nyári szövet után újra edzésbe álltak a Liverpool focicsatánál. Szoboszlai Dominik mellett először találkozhatott az új szakmai stábbal többek között Mohamed Szalah, Andy Robertson, vagy éppen Endo Vataru. A drukkerek örülnek a régi, megszokott arcoknak, azonban úgy érzik, július közepén ideje lenne mozgolódni az átigazolási piacon. Rengeteg szurkoló továbbra sem érti, hogy miért a menedzser Arne Slot az egyetlen idei igazolás, s emiatt a holland szakember mellett új sportigazgatót, Richard Hughest teszik felelőssé.

Szoboszlai, szurkoló
Szoboszlai nem találkozott új arccal a játékoskeretben Fotó: John Powell

Korábban hallani lehetett többek között a spanyolokkal Európa-bajnoki címet szerző Nico Williams és Dani Olmo érkezéséről, a friss El-győztes holland Teum Koopmeinerst is csábította a csapat, azonban egyelőre senkit nem mutattak be, s jelenleg pletykák sincsenek új érkezőkről.

Mindekőzben az ősi rivális Manchester United már gőzerővel dolgozik az új embereken: érkezett a holland csatár Joshua Zirkzee, sőt, úgy tűnik, a Liverpool által is kiszemelt 19 éves francia védő, Yeno Loro is a Unitedet választja. Eközben kulcsemberek távozhatnak a Liverpooltól A csapatkapitány Virgil van Dijk az Eb-búcsú után beszélt arról, ezen a nyáron gondolkozni akar a liverpooli jövőjéről. Mohamed Szalah bármikor távozhat Szaúd-Arábiába, s a közönségkedvenc Trent Alexander-Arnoldot is kerülgeti a Real Madrid. Könnyen elképzelhető tehát, hogy ekkora sztárok nélkül focizik majd Szoboszlai Dominik a Liverpoolban.

A drukkerek azért sem értik a passzivitást, mert Richard Hughes sportigazgató előző munkahelyén, a Bournemouthnál zseniális üzleteket kötött, többek között ő szerződtette Kerkez Milost is. 
 

Videó, ahogy Szoboszlai és társai visszatértek Liverpoolba

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.