Sós szerint Milák az úszósport Pavarottija

Sós szerint Milák az úszósport Pavarottija

Milák Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 20:15
Milák Kristóf leigázta Európát, a 200 m-es pillangó-úszásban minden idők második legjobb időeredményével (1:51.40 perc) megvédte 2018-as Eb-címét.
szs

Pedig Milák Kristóf ráijesztett az edzőjére, Selmeci Attilára, tudniillik szédülésre, zsibbadásra panaszkodott. Utóbb kiderült, ez felfokozott idegállapotának volt a következménye.

HAJNALI EGYIG NEM TUDOTT ELALUDNI

Minden a terveimnek megfelelően alakult – mondta Milák, a szám világbajnoka, világcsúcstartója. – Most fáradt vagyok, mert csütörtökre virradóra csak hajnali egykor szenderültem el az átélt stressz miatt.  

STATISZTÁLTAK NEKI

Felvetettük, úgy festett, 150-ig láttunk igazi versenyt, utána a mezőny többi tagja csak statisztált neki, így végül Milák bődületesen jó idővel nyert.

Talány, hogy valójában mire vagyok képes, mivel erős edzésmunkából érkeztem a Duna Arénába,és feltehetően az igazi formaellenőrzés a július 29-i tokiói fináléig várat magára – nyilatkozta a Honvéd-sportoló.

SORSDÖNTŐ BEMELEGÍTÉS

Maga a csoda négyméteres előnye – állapította meg Selmeci Attila. – Köztudott, az Eb számunkra is mindössze részállomás, szükség volt négy nap ahhoz, hogy szerdára lendüljön versenyformába. Ezt akkor éreztem, amikor a bemelegítéskor meglepően kiváló részidőket ért el. A 100 pillangó szombati megnyerése a következő lépcsőfok, és az is meglesz.

PAVAROTTIRA EMLÉKEZTET

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint Milákban maradtak századmásodpercek, mert 75 és 100 méter között „nézelődött”.

Azzal együtt is ő az úszósport Luciano Pavarottija – emelte ki Sós.

MEGLESZ A 100-as ARANY IS

Selmeci büszke, hiszen e távon a világ valaha mért legjobb 10 időeredménye közül Milák most érte be a már visszavonult amerikai fenomén Michael Phelpst.

Kristófé az első három, Phelpsé a következő négy, majd a nyolcadik idő megint Miláké. Selmeci úgy tippel, a tanítványát a középdöntőben és a fináléban olykor megszorító olasz Burdisso nem lesz ötkarikás ellenfél, mert a záró 50 méterre elfogy a szuflája, ám a dél-afrikai Chad Le Clos és a japán Szeto Daija, továbbá a mélyen hallgató kínaiak közül valaki képes a meglepetésre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.