Felült a túraautózás trónjára Michelisz Norbert

Felült a túraautózás trónjára Michelisz Norbert

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 15. 19:05
A magyar autósport egyik legnagyobb sikerét aratva túraautó-világkupagyőztes lett Michelisz Norbert. A Hyundai pilótája kaotikus körülmények között ért a csúcsra.
(t. n.)

Hihetetlen izgalmak közepette, de sikerült megnyernie az utolsó, malajziai hétvégén élete első világkupáját a szimulátorversenyzőből lett pilótának, Michelisznek, akinek a túraautó-világbajnokságban ed­dig két privát bajnoki címe mellett egy vb-ezüstje volt. A 35 éves, kétgyermekes hímesházi autóversenyző ki­lenc pont előnnyel ér­kezett Sepangba, ahol szorgosan gyűjtögette to­vább a pontjait, hiszen mindkét időmérőt és az első futamot is megnyerte. Ezután következett a vasárnapi, esőtől áztatott, záró két futam. Az elsőben Michelisz kisodródott a pályáról, de szerencséjére rajta kívül többen is így jártak, ezért újraindítás következett. A 13. helyről indulva aztán nyolcadikként intették le a Hyundai ma­gyar pilótáját, akinek legfőbb vetélytársa, az argentin Esteban Guerrieri azonban megnyerte a futamot, és tíz pontra csökkentette hátrányát. 

Az utolsó, mindent eldöntő viadalon Michelisz a pole-ból rajtolva az első körben visszaesett a 4. helyre, úgy tűnt, elúszik az álom. Csakhogy az élen menő négy autó akkorát csatázott egymással, hogy Guerrieri Honda Civicje megsérült, technikai probléma miatt pedig visszacsúszott a mezőny végére, így Norbinak elég volt az ötödik hely is a világkupa-győzelemhez.

A bajnokság végeredménye

1. Michelisz Norbert 370 pont

2. Esteban Guerrieri 349

3. Yvan Müller 329

– Trükkös nap volt, iszonyatosan nehéz körülmények között kellett versenyeznünk, de végül sikerült megnyernem a világkupát. Köszönöm a csapatnak, a csa­ládnak és a barátaimnak, valamint a magyar szurkolóknak, akik az elmúlt tíz évben végig támogattak – mondta öröm­ittasan Michelisz, aki az utolsó futam leintésekor elpityeredett a volán mögött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.