Viharos körülmények között lépett le az Érdi Úszó Sport Kft.-től a vb-ezüstérmes, Európa-bajnok, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf, aki a Honvédnál folytatja pályafutását edzőjével, Selmeci Attilával.
A 18 éves tehetség édesapja, Milák Mihály szerint az érdiek nem partnerként bántak a fiával, pedig ő szívesen maradt volna nevelőegyesületénél.
– Értetlenül állunk a történtek előtt, de nem csak mi. A fél ország azt találgatja, hogyan tudták elengedi az egyik legjobb sportolójukat – mondta a Borsnak Kristóf édesapja.
– Nem azt mondom, hogy beleugrott egy klubváltásba, de kényszerpályára került a fiam. Sok klub érdeklődött iránta, jelentős ajánlatokat kaptunk. Érden viszont majdhogynem kidobtak minket.
A pillangóspecialista édesapja arról is szót ejtett, ők nem pénzt kértek a Pest megyei egyesülettől, csupán azt szerették volna, ha kötnek egy olyan szerződést, amely mindkét fél számára kielégítő.
– A gondok azután kezdődtek, hogy elmondtuk, milyen ajánlatokkal bombázzák Kristófot. Mondták, ekkora összeget nem tudnak fizetni. Hangsúlyozom, nem horribilis fizetési ajánlatot kapott Kristóf. Ettől függetlenül bátran ki merem jelenteni: Kristóf kevesebb pénzért is Érden maradt volna. De már nem volt visszaút, egyre jobban elmérgesedett a helyzet – fogalmazott Mihály, hozzátéve: a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Honvéd ügyvezető elnöke, Gergely István győzte meg a tokiói olimpia egyik aranyesélyesét, hogy a kispesti klubot válassza.
Az érdi polgármester, T. Mészáros András Facebook-oldalán kívánt sok sikert Kristófnak, majd hozzátette: az Érdi Úszó Sport Kft.-nél folyik tovább a munka, hiszen úsznak itt Milákhoz hasonló tehetségek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.