Milák aranyért megy Glasgow-ba

Milák aranyért megy Glasgow-ba

Európa-bajnokság
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 03. 10:15
Egy éve azt se tudta a világ, ki az a Milák Kristóf, ma meg már az érdi tini úszó a glasgow-i Eb-n az egyik legfôbb magyar aranyérem-esélyese.
Sz. S., K. D.

Milák a tavalyi budapesti felnőtt vb-n szerzett ezüst­érme óta is folyamatosan fejlődik, remek eredményeket ért el.

– Ki kell mondani: a 200 pillangó egyértelmű esélyese – mondja Milák érdi mestere, Selmeci Attila. – Előzetesen azon tanakodtunk, hány számban nevezzük. Végül az 50, 100 és 200 pillangót választottuk, ám szó lehet a 4x100-as férfi gyorsváltóról, és a vegyes stafétáról is.

Selmeci szerint, különleges adottságaiból fakadóan Milák hajlamos túlvállalni magát, úgy kell visszafogni egy-egy verseny előtti nevezésnél, noha villámgyorsan rekreálódik egy-egy száma után. E csodát Selmeci azzal magyarázza, hogy a természet különleges óraművel ajándékozta meg Kristóf szervezetét, így verseny közben célirányosan határozza meg a tempóját.

– Persze nem terhelhető korlátlanul, de olyan intenzív edzésmunkát végez, hogy az utolsó 50 méteren otthagyja a mezőnyt. Fájlalom, hogy a 200 pillangóra nevezett négy magyar – Cseh László, Kenderesi Tamás, Biczó Bence, Milák – közül kettő nem jut döntőbe, ott nemzetenként csak ketten rajtolhatnak. Kristóf 100 pillangón is dobogós lehet.

– Bár a 200 pille a fő számom, 100-ra is ugyanúgy készültem. Szeretnék ott is minél jobb eredményt elérni – mondta a Borsnak Milák. – A világcsúcs terhe nem nyomaszt. Szeretnék minél jobb időt elérni, de még fiatal vagyok, ha nem sikerül idén, akkor jövőre. Vagy az olimpián.

A mai magyar program

Előfutamok

Nők: 400 méter vegyes (Jakabos Zsuzsanna), 100 méter pillangó (Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn), 800 méter gyors (Kapás Boglárka, Késely Ajna), 4x100 méter gyorsváltó

Férfiak: 400 méter gyors (Cseh László, Holló Balázs), 50 méter hát (Bohus Richárd, Telegdy Ádám), 100 méter mell (Horváth Dávid), 4x100 méter gyorsváltó

Döntők

Nők: 400 méter vegyes, 4x100 méter gyorsváltó Férfiak: 400 méter gyors, 4x100 méter gyorsváltó

Az előfutamokat 10.30 órától, míg a döntőket este hattól az M4 Sporton láthatják. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.