Sport

Kerekesszékben is remekül megy a karate

szs

Létrehozva: 2018.07.28.

Példa értékű rendezvénysorozat helyszíne volt Parádsasvár, ahol mások mellett parasportoló srácokat is megtanítottak karatézni.

Forrás: Karate Szakszövetség

Nincs mese, az önvédelem ma már mindennapjaink, életünk része.

Ez volt az egyik jelszava annak a parádsasvári rendezvénynek, amelyet a Stabilitás Sport Klub, a Budo Sport Akadémia Alapítvány és a Mozgáskorlátozottak Halassy Olivér SC közreműködésével, összesen 35 résztvevővel bonyolítottak le.

Téved, aki azt hiszi, hogy a kerekesszékben ülő gyerkőcök képtelenek a harcművészeti ágak művelésére – ez derült ki a Karate Szakszövetség alelnöke, Kalmár Árpád szavaiból. Ennek igazolására a csökkent képességűek délelőttönként önvédelmi foglalkozásokon gyakorolhatták az elméletet, majd délutánonként képeségfejlesztő és játékos programok szerepeltek műsoron.

A parádsasvári ökormányzat példamutató módon segítette a programokat, apartmanházait térítésmentesen bocsátotta a táborozás szervezői és résztvevői számára.

Kalmár Árpádtól megtudtuk, hogy Parádsasvár az első akadálymentes turisztikai településsé kíván válni, és mint ilyet az Európai Unióban is jegyzik majd. Az akadálymentesség kidolgozásához dr. Zsarnóczky Martin nemzetközileg ismert kutató szakember ad segítséget. Ez a kezdeményezés amúgy első – és kiemelkedő – a hazai turisztika történetében.


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek