Két Nagy alapoz a Fradi kéziseivel, a kapus Levente mellett a válogatottságtól nemrég visszavonult László, aki Veszprém helyett a fővárosban tréningezik.
– Persze nem végleg – állítja a zöld-fehérek 197 centi magas, 106 kilós kapusa, Nagy Levente, Laci öccse. – Ami a visszavonulását illeti, a kettős terhelés sok volt neki, elvégre nem 25 éves, március 3-án 37 lesz.
Levente hozzátette, bár nem ismeri a Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány által felkészített magyar válogatott ütőerejét, de fölösleges azon lamentálni, hogy a horvátországi tornán mire megyünk Nagy László nélkül. A kapus úgy véli, bár a magyarok csoportjában szereplő olimpiai bajnok dán, az Eb-címvédő spanyol, illetve az Eb-hatodik cseh együttes erős, Lékai Mátééknak mégis tilos a nagy nevek bűvkörében élni.
– Mindhárom riválisnak ugorjanak neki, és mivel nincs teher a magyar játékosok vállán, miért kizárt a középdöntőbe jutás? – vetette fel Levente. Arról is kérdeztük, a nemzeti szereléstől elköszönt bátyja helyén számításba vett három jelölt miként állhat majd helyt.
A zágrábi Arena-csarnokba tervezték az egyik középdöntőt, elődöntőt, valamint helyosztót, sőt a január 28-i aranymeccset is.
Csakhogy csütörtöki hír szerint a Horvát Kézilabda Szövetség kétmillió euró tartozást (612 millió Ft) halmozott fel a csarnok üzemeltetőivel szemben, és ez azzal fenyeget, hogy bezárják a kontinensbajnokság meccsei előtt a kapukat.
– Vranjes kapitány van annyira hozzáértő, hogy tudja, mikor dobja harcba a jobbátlövő poszton Balogh Zsoltot, Ancsin Gábort és Bartók Donátot – szögezte le a kapus.
Mi azért hozzátesszük: Nagy Laci átlagban három-öt gólt szerzett, további öt gólpasszt kiosztott, és hat olyan védekező manővert mutatott be, ami meggátolta a riválisokat a gólszerzésben. Szóval vélhetően eléggé hiányzik majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.