Siker: Hosszú Katinka már híresebb a bajai halászlénél is

Siker: Hosszú Katinka már híresebb a bajai halászlénél is

Rio2016
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 10. 05:00
<p>Bakos László, Hosszú Katinka nagypapája örömmámorban úszott, amikor kedd hajnalban 100 méter háton is nyert az unokája. Baja közben csendes örömmel veszi tudomásul a klasszis világraszóló sikereit.</p>
Bors

Most kevésbé izgultam, mint a 400 vegyesnél, hiszen a 100 hát kevesebb mint egy percig tart. Egész pontosan Katka 58,45 másodperc alatt ért célba. Ehhez ért nagyon! Az utolsó pillanatokban gyújtja be a rakétát – utal a nagypapa arra, hogy unokája féltávnál még a hatodik helyen fordult, s onnan nyert. 

A városban egyébként csöndes ujjongás zajlik e napokban. Habár senki nem jár Katinka feliratú pólókban, mindenki mosolyog, amikor róla kérdezzük, s majd mindenki ismeri is:

– A város büszkesége – mondják sokan.

– Oda járt iskolába. Pontosabban csak vizsgázni, mert többnyire magántanuló volt – teszi hozzá másvalaki, a III. Béla Gimnázium épületére mutatva. 

– Ma már híresebb a bajai halászlénél – ezt már megint Bakos papa említi. – Sajnos nagyon ritkán látom, csak na­gyobb ünnepeken, ám ha itthon van a városban, nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy ne állítsák meg, ne kérjenek tőle autogramot. 

Katinka a város büszkesége, plakátokról mosolyog vissza, és a turistáknak szóló rejtvényben ő a megfejtés. Bakos papa szívesen elkalauzolt volna bennünket a városi uszodába, ahonnan az immár kétszeres olimpiai bajnok világraszóló útjára indult, de zárva volt. Így maradnak az emlékek.

– Attól kaptam csak agybajt – meséli elérzékenyülten azokra az időkre gondolva, amikor még ő tanította úszni –, amikor a reggel hatos edzéseknél nem tudtam bekönyörögni a medencébe. Igazgatta az úszódresszét, a sapkáját, csak hogy ne kelljen még vízbe csobbannia. Nem szerette a hideget. A  meleg ágyból kikelve nem mindig esik jól a 22-24 fokos víz. Amikor viszont már szelte a habokat, a maximumra törekedett. Emlékszem, a pillangót gyakoroltuk, mondtam neki: két kartempó, erre csak annyit válaszolt: papa, ez már megy, legyen inkább három. Erre mit mondhattam volna: jól van, legyen. Ezért is jutott a csúcsra. Alig várom, hogy újra magamhoz ölelhessem!

Hosszúnak férje a szuperdrog

Napok óta azt találgatja a világ, mi lehet az a teljesítményfokozó szer, amitől Hosszú Katinka az egész világot maga mögé utasítja. Az igazi doppingszere azonban a szerelme és edzője, Shane Tusup. 

– Az hogy együtt készülnek, örülnek a sikereknek és fejlődnek, pozitív hatással lehet Katinka teljesítményére. A  megfelelni akarás is ezek közé tartozik. Az, hogy a kedvesével dolgozhat, és neki bizonyíthat, valóban inspirálhatja és doppingolhatja Katinkát – magyarázta dr. Rusz Edit szexuálpszichológus. A legtöbb versenysportban az ifjú házasokra is érvényes lehet a szexmegvonás. – Súlyemelőkkel dolgoztam korábban, az edzőjük azt kérte, két nappal a verseny előtt már ne éljenek nemi életet. A kielégülés erős adrenalinveszteséggel járhat. Katinkáéknál veszélyes lehet, hogy nemcsak edző-versenyző viszonyban vannak, hanem szerelmesek is. Ha megvonják a házastársi boldogságot, az negatív lehet. Az intim pillanatok megélése tehát ilyenkor is fontos.

Az utca embere

Mit szól Katinka hihetetlen eredményeihez?

Szilaski Mária: Az iskolában videót vetítünk a diákoknak Katinkáról, hogy lássák, érdemes küzdeniük az álmukért.
Loosz István: Parádés teljesítményt nyújt. Édesapja, a kosárlabdázó Hosszú István is nagyszerű sportoló volt, a lánya viszont fantasztikus!
Horváth Dávid: Büszke vagyok Katinkára. Mindkét olimpiai aranyát élő adásban néztem!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.