Knézy Jenő magyarázkodik a menekült sportoló miatt

Knézy Jenő magyarázkodik a menekült sportoló miatt

Knézy Jenő
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 07. 17:30
Az MTVA és ifj. Knézy Jenő elmagyarázza, miért nem ejtette ki négy úszóból csak háromnak a nevét. A negyedik pont a menekültek csapatának szíriai úszója.
Bors

Szombaton a 100 méteres női pillangóúszás első előselejtezőjében négy úszó versengett egymással, köztük a 10 fős menekült csapat szíriai úszója is. Knézy mind a három vetélytársának a nevét elmondta, a menekültét, Yusra Mardiniét viszont nem. Ráadásul úgy, hogy ezt az előselejtezőt a 18 éves szír lány meg is nyerte.

Az MTVA a közlemény elején felháborodottan arról ír, hogy őket meg se kérdezték az egészről, majd Knézy magyarázata következett.

Arról írt, hogy nem szándékosan nem mondta ki a lány nevét, ráadásul egy olyan futamon versenyzett, ami a végső eredményben úgyse számított.

Másrészt technikai prtoblémáik voltak, nem onnan közvetített, ahonnan eredetileg a tervben volt, és még onnan se volt többször se kép, se hang, amit közvetítenie kellett volna.

A rajlisa is többször megváltozott ahhoz képest, ami a papírjain állt, ez is nehezítette a szombati napját Knézynek.

A teljes közleményt a 24.hu-n találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.