Katinka nagypapája: Együtt tempóztam az unokámmal!

Katinka nagypapája: Együtt tempóztam az unokámmal!

Rio2016
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 08. 05:00
Kövér Dávid

Szász és Hosszú csodálatos alaphangot adott ennek az olimpiának: mindketten aranyérmet szereztek már az első versenynapon, márpedig ilyen kezdésre még sosem volt példa. 

– Ugráltunk a tévé előtt a nagymamával, annyira örültünk az unokánk sikerének – nyilatkozta lapunknak a boldogságtól majd kicsattanó Bakos László, Hosszú Katinka nagypapája. Természetesen élőben nézték a tévében a négyszáz méteres vegyes úszás döntőjét, ahol Iron Lady a nevéhez illő teljesítményt nyújtott, két másodperccel javította meg a szám világcsúcsát: 4 perc 28,58 másodperc alatt csapott a célba. A nagyszülők a verseny után a meghatódottságtól már nem is tudtak nyugovóra térni.

 – Habár nagy fölénnyel nyert, izgalmamban úgy szorítottam a karfát, hogy az majdnem eltört. Képzeletben én is végigúsztam vele a versenytávot, együtt vettem vele a levegőt, amikor feljött a víz alól, én is akkor lélegeztem.

Bakos László pontosan átérezte Katinka minden vízben töltött pillanatát, hiszen maga is úszóedző, kezdetben edzette az unokáját. 

– Már régóta érett ez a siker, de nemcsak a győzelem, hanem a világcsúcs is. Hét éve próbálja megdönteni az aktuális rekordot, többször volt már, hogy háromszáz méterig úgy tűnt, meglesz, aztán mégsem. Most viszont szenzációs teljesítményt nyújtott, és ez meg is látszik az időeredményen. Mindig is tudtam, hogy óriási tehetség, már egészen kis korában remekül feküdt a vízen. 

A nagypapa elmondta azt is, hogy Baján nem egyedül virrasztottak Katinka miatt. 

– Az egész város úszólázban ég! Nem győzöm fogadni a gratulációkat, azóta folyamatosan csörög a telefon. De mindenkinek azt mondom, ezzel még nincs vége: kétszáz vegyesen is csúcsra ér!

Szász Emese az olimpia arany után babát szeretne

Az első magyar aranyat nyerő párbajtőröző Szász Emesét a szerelem és a kiegyensúlyozottság segítette az olimpiai dobogóra legfelső fokára. – A korábbi olimpiákon mindig hátráltatott valami, sérülés vagy például az édesapám halála. Most viszont úgy voltam vele, izgultam én már eleget, most izguljanak a többiek, én ma itt jól fogom érezni magam! – fogalmazott Rióban a 33 éves Szász, aki a magánéletében is sikeres időszakot él. – Az ősszel férjhez megyek, családot alapítunk. Elérkezett az idő arra, hogy elkezdjünk foglalkozni az utánpótlással is. Remélem, a szülés után még vissza tudok térni, és megcélozhatom Tokiót.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.