Öt kutyája, két kanárija és egy macskája van a kajakos sikeredzőnek, Fábiánné Rozsnyói Katalinnak.
Mostanában ritkán hallani Fábiánné Rozsnyói Katalinról, vagy ahogy mindenki ismeri, Kati néniről. Csendben teszi a dolgát. Ápolja súlyosan beteg férjét, közben egy fiúcsapatot edz a Vasasban. Ha kell, elmegy unokája, Benji fogadóórájára vagy eteti a csillaghegyi házuk kertjében a cinkéket.
Nincs ember, aki meg tudja fejteni a világ legjobb kajakedzőjének lelkét. Mi hajtja 73 évesen is? Miből merít erőt, miközben gondoskodik uráról, Fábián Lászlóról? Honnan ered az önironikus humora? Hogyan tud egyszerre kőkemény lenni és finom, mint a reggeli harmat?
– Bárki kíváncsi még rám? – kérdez vissza Kati néni.
– Nincs egy perc nyugtom. Edzőtáborba megyek a fiúkkal, hogy tudjam, jó helyen vannak, hogy biztos legyek benne, az edzések között pihennek, és nem csatangolnak. Áldozatot hozok értük, miközben a férjemnek otthon szüksége lenne rám.
Kati nénit otthon egy himalájai perzsa macska, két kanári és öt kutya boldogítja. A kutyákat az utcáról fogadta be, a napokban egy hatodik is kellette magát, de fájó szívvel otthagyta az utca közepén. Reméli, hogy valaki felvette.
– Mindig azt gondolom, hogy seprűvel a kezembe fogok meghalni, annyit takarítok a kutyák után – mereng el.
– Nem véletlen, hogy ennyire szeretjük az állatokat. Ők nem csapnak be, nem szólnak vissza, nem tesznek semmi rosszat, csak szeretnek és ragaszkodnak. Sok velük a gond és a bosszúság, de az öröm is.
A legutóbbi kutyabefogadások alkalmával lánya, Móni – aki intézkedik, ha valamelyik kimúlik – nagyon ellenkezett, nem akart több kutyát, hiszen fáj neki, amikor elveszítik az egyiket.
– Móni, nekem ez a kutya kell, nézz rá, milyen jó és szép, mondtam a lányomnak –, aztán hozzátettem: ha meghalok, altassátok el, és tegyétek be a koporsómba. Mondanom sem kell, pár nap elteltével az egész család odavolt az új kutyusokért – meséli Kati néni.
Rengeteg a teendő velük, plusz ott a ház és a kert, na meg a nagybeteg Öcsi bácsi. Kati néni miatta nem akar utazni a külföldi versenyekre, nem szeretné magára hagyni az embert, aki elindította edzői karrierjét, aki társa volt egész életében, akire mindig számíthatott, ha elbizonytalanodott valamiben. Miközben a világ legjobb, olimpiára készülő kajakosainak dirigál, otthon gondos háziasszony, odaadó nagymama, mondja is, lehet, hogy jobb lenne kajak nélkül, akkor csak egy hétköznapi nagymama lennék.
