Mónika már a beszélgetés elején leszögezi, azt a kérdést fel se tegyük neki, tényleg ő dönti-e el, hogy a párja marad 2015-ben is a kapitány.
– Ebben a kérdésben a férjem mondja ki a végső szót. Elég felnőtt már ahhoz, hogy dönteni tudjon – szögezte le az ideiglenes kapitány korábbi kézilabdázó felesége, aki pénteken a helyszínen, a Groupama Arénában szorít a csapatért. Három fia, Palkó, Marci és Bence az iskola miatt nem kíséri el édesanyját Budapestre – rájuk addig egy korábbi intéző, Roswitha asszony vigyáz –, Hans-Peter Jacob, a Hertha BSC utánpótlásfőnöke viszont igen.
– Ugyanolyan akkurátus a Hertha utánpótlásedzőjeként mint amilyen magyar kapitányként. Szorgalmánál csak az energiája nagyobb, igazi megszállottként dolgozik. Persze érthető, mivel győzelemre született – folytatta, s elárulta azt is, hiába fáradt a férje, munka után mindennap még legalább két órát rendszerez, admi, 0nisztrál, videofelvételeket elemez vagy épp edzésbeosztást készít.
Dárdai már húszévesen felrajzolt maga elé egy képzeletbeli pályatervet, és azt tűzzel-vassal keresztül is viszi. S habár neje szakmai kérdésekbe nem szól bele, azért a futball gyakran beszédtéma köztük otthon.
– A férjem járja a maga útját, pontosan azt, amit tizennyolc éve kijelölt magának. Hogy melyik csapatnál dolgozik a későbbiek során, nem tudom, de két dolog biztos: szakmailag kikezdhetetlen felkészültségű tréner, másrészt játékosközpontú, aki tudja, miként motiválható egy focista az adott feladat megoldására. Az én szerepem mindössze annyi, hogy zavartalan családi hátteret biztosítsak neki.
S hogy milyen végeredménnyel lenne elégedett a család? Mónika erre csak annyit mondott, a fiainak és neki is mindegy, milyen különbséggel, csak győzzünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.