Gőzerővel keresik Bernie Ecclestone utódját

Flavio Briatore
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 17. 22:15
Szorul a hurok az F1 ura, Bernie Ecclestone nyaka körül. Bírósági ügye miatt távoznia kellett az igazgatótanácsból, így aktuálissá vált az utódlás kérdése. A Bors utánajárt, ki vehetné át a helyét.
Csanálosi Beáta

Ecclestone-nak vesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás miatt kell felelnie a müncheni bíróság előtt. A vád szerint még 2006-ban 44 millió dollárt (9,7 milliárd Ft) fizetett a BayernLB Bank képviselőjének, Gerhard Gribowskinak, aki ezért úgy intézte, hogy a brit milliárdos által favorizált CVC Capitals, azaz a jelenlegi tulajdonos kezébe kerüljenek a Forma-1 jogai.

A CVC tehát hálás Ecclestone-nak, ám ha a német ügyészség bűnösnek találja, nem kérdés, hogy végleg eltávolítják a sportág éléről. A per idejére az igazgatótanácsi tagságát már felfüggesztették.

Kérdés, ki léphet a helyére? Íme a legesélyesebb jelöltek.

Christian Horner

Csak 40 éves, vezetése alatt már sorrendben negyedszer lett világbajnok a Red Bull-csapat. Előnye, hogy autóversenyzőként kezdte, majd csapatfőnökként lépett egyre följebb (F3000, GP2). Hátránya, hogy ezer szállal kötődik a Red Bull-istállóhoz. „Olyasvalakire van szükség, aki ismeri a sportágat, Christian ideális választás lenne. Intelligens, jól kijön azokkal, akikkel kell” – mondta Ecclestone Hornerről, akit esküvői tanújának választott.

Niki Lauda

Háromszoros F1-es világbajnok, jelenleg a Mercedes csapat szaktanácsadója, de korábban dolgozott a rivális Ferrarinál is, emellett szakkommentátorkodik. Előnye: amit ő nem tud az F1-ről, azt nem érdemes. Hátránya érdes modora és gyenge üzleti érzéke (repülőtársasága csődbe ment). „Niki egy remek ember, aki versenyzőként, menedzserként, televíziósként és most már filmsztárként is nagyon sokat tett ezért a sportágért” – méltatta az F1 ura nyáron Laudát.

Flavio Briatore

A Renault csapat korábbi csapatvezetőjét azért tiltották ki az F1-ből 2013-ig, mert része volt a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelsinho Piquet megrendezett balesetében. Előnye a kiváló üzleti érzéke, és hogy mindenkit ismer. Hátránya nem épp feddhetetlen múltja. „El tudnám képzelni Flaviót a Forma–1 élén” – mondta korábban a milliárdos jó barátjáról, akivel több közös üzleti érdekeltsége is van.

Monisha Kaltenborn

Az első női csapatvezetőnek eredetileg jogi végzettsége van, s végigjárva a ranglétrát, mára bőséges tapasztalatot gyűjtött az F1-ben. Előnye, hogy egyik topcsapatnak sincs elkötelezve. Hátránya, hogy nőként kell tekintélyt kivívnia egy férfiak uralta világban. „Simán el tudok képzelni egy női utódot. Jóval keményebben dolgoznak, hogy ugyanolyan elismerésben részesüljenek, mint a férfiak, ráadásul nincs akkora egójuk” – mondta a Sauber főnökéről Ecclestone. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.