Sport

Gyurta Gergely is felért a csúcsra

turcsik

Létrehozva: 2013.12.14.

Tarolnak a Gyurta testvérek a dániai rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. Dániel 100 méter mellen aratott győzelme után tegnap Gergely élete első Eb-sikerét aratta 1500 méter gyorson.

A kisebbik Gyurta, Gergely jelezte a világnak, mostantól már nemcsak olimpiai bajnok testvérétől, Dánieltől várhatók el az aranyérmek, hanem tőle is. A Újpest 22 éves úszója a herningi kontinensviadalon 1500 méter gyorson fantasztikus magabiztossággal, igen könnyedén, négy testhosszal utasította maga mögé a mezőnyt.

Gergely egyéni csúccsal, 14:30.26-tal nyert, ami a második helyen célba érő feröeri, vb- és ­Európa-bajnoki ezüstérmes Pál Joensen idejénél öt másodperccel volt jobb, Kiss Gergely pedig negyedik lett. Gyurtának ugyanebben a számban, szintén rövid pályán ifjúsági aranyérme már volt, ám a felnőttek között most ért fel először a csúcsra.

– Végül sikerült, Európa-bajnok vagyok! Ezt még alig merem felfogni. Tudtuk, hogy régóta bennem van, csak eddig nem jött ki ez az eredmény – idézi Gergelyt az úszószövetség Facebook-oldala. – Sokat számított, hogy elmentem a világkupákra, az ott szerzett versenyrutin most nagyon jól jött. Van három fantasztikus edzőm, Széles Sándor egy zseni, Kovácshegyi Feri és Virth Balázs nemkülönben. És persze a testvéremnek is köszönök mindent, Dani olyan példakép, akinél jobb inspirációt senki sem adhat egy úszónak.

Hosszú Katinka a 200 vegyes aranya után 100 vegyesen gyenge rajtot követően második lett, míg Verrasztó Evelyn hatodik helyen ért célba. Cseh László 200 pillangón negyedikként, Biczó Bence hetedikként zárt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el