Élete egyik legszebb napjának nevezi Zoli a hétfőit. Zámbó József, a Budapest Police Box Club edzője értesítette, hogy szupernehézsúlyú újoncként készülhet a június elején kezdődő boksz Eb-re.
A VIII. kerületi rendőrkapitányság nyomozó századosa most álomvilágban él.
– A bunyó családi hagyomány nálunk, ráadásul a papám és a nagypapám is rendőrként szolgált – újságolta Hrabovszki, aki a nehézsúlyú Darmos Józseffel kesztyűzik, és hamar megszokta a válogatott miliőt, bár a tatai tó körüli hét kilométeres futás soknak tűnik számára.
A kesztyűs tiszt nyolc éve hobbiból kezdett el bokszolni, és mázlista, hiszen az idén emelték fel a részvételi korhatárt, így 35 évesen is indulhat a kontinensbajnokságon.
A 105 kilós, az ételek közül a brassóit és a bélszínt kedvelő százados megszállott utazó, járt a Bahamákon is. A magyar rendőrválogatott tagjaként Las Vegasba is eljutott – ez viszont nem kellemes emléke. Tilos parkolásért a helyi zsaruk 200 dollárra, vagyis csaknem ötvenezer forintra büntették, hiába magyarázta, hogy ő is szakmabéli. S ha már kellemetlenség: a százados lakását fél év leforgása alatt kétszer látogatták meg betörők.
– Szerencse, hogy a rendőrkollégáim forró nyomon indultak, így néhány óra után kattant a bilincs a rablók csuklóján – elevenítette fel Hrabovszki.
Ami az ökölvívóstílusát illeti, nem kedveli az úgymond kocsmai bunyót, a belharcot, inkább távolról szurkál, s azt reméli, az Eb-n nem vall szégyent. Kérdésünkre, vajon tizenhét éve íródó rendőrkarrierjében hasznát vette-e a balegyeneseinek, hamiskásan mosolygott, s azt válaszolta: a határozott fellépés különösen hasznos Józsefvárosban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.