Felemás érzésekkel várja a versenyhétvégét a Mercedes-istálló, mert míg német pilótája, Nico Rosberg ugrásra készen várja, hogy megismételje tavalyi kínai győzelmét, addig a brit világbajnok, Lewis Hamilton alig tette be a lábát a városba, lebetegedett. A versenyző szem- és orrirritációját az errefelé mindennaposnak számító súlyos légszennyeződés okozza.
Nem ilyen érzékeny a szervezete a Red Bull klasszisának, Sebastian Vettelnek, aki a kínai élelmiszerpiacon is látogatást tett, ahol többek között meggusztált egy termetes varangyot, igaz, a béka a csók elől inkább kiugrott a kezéből. Az összeválogatott hozzávalókból aztán egy helyi séf segítségével készített magának ebédet a címvédő, azt viszont nem árulta el, milyen jóslatot rejtett a desszertként elfogyasztott szerencsesütije.
Egy biztos, nem keseredett el az üzenettől… Vetteltől egyébként még Kínában is lépten-nyomon a szepangi csapatutasítás megtagadását kérik számon.
– Webber nem érdemelte volna meg, hogy győzelemhez segítsem. Tisztelem őt, de engem azért szerződtettek, hogy nyerjek. Ha megismétlődik a szituáció, vagyis újra meg tudnám előzni a csapattársamat, talán ugyanígy tennék – tette egyszer és mindenkorra egyértelművé a véleményét a háromszoros világbajnok.
A malajziai versenyt villámgyorsan feladni kényszerülő Ferrari-ásznak, Fernando Alonsónak úgy tűnik, Sámsonnal ellentétben nem a hajában rejlik az ereje, ugyanis új, rövid frizurával jelent meg Kínában. Na és azzal az ígérettel, hogy a szepangi kiesés után újra megcélozza a dobogót. cs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.