Egy nappal a magyar válogatott újabb sorsdöntő összecsapása, a románok elleni zárt kapus vb-selejtező előtt csak remélni lehet, hogy nem lesz balhé a Puskás-stadion környékén.
A nemzetközi futballszövetség (FIFA) szigorú büntetése, és a hétvégi, Kolozsváron történt magyarzászló-égetés után – a bukaresti szurkolók gyújtogattak a CFR stadionjában – félő, hogy egyesekben forrnak majd az indulatok, így csak abban bízhatunk, hogy győz a józan ész, s a meccs időpontjában két helyszínre is szervezett szurkolói tömegrendezvény nem csap át hatalmas balhéba.
Annál is inkább, mert a FIFA az eddiginél is súlyosabb szankciót – pontlevonást, s akár a selejtezőkből való kizárást – is kiszabhat a magyar válogatottra rendbontás esetén.
Kisebb a perpatvar lehetősége a Puskás-stadiontól némileg távolabb eső 56-osok terén, ahová az MLSZ szervezett nagyszabású koncertet. A mérkőzés előtt a Magna Cum Laude együttes közel másfél órán át szórakoztatja az egybegyűlteket, a kivetítők előtti legjobb helyekre pedig csak előzetes regisztrációval lehet bejutni.
– A foci ünnepében, s abban reménykedünk, hogy hátsó szándéktól, a sporttól idegen viselkedéstől mentes nézősereg verbuválódik –mondta Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója és szóvivője, aki ismerve a tisztességes szurkolók csapat iránti felelősségérzetét, gondolni sem mer olyan horderejű botrányra, amiért újabb büntetés járna.
A Carpathian Brigade elnevezésű szurkolói csoport által a Puskás-stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett, a Jobbik által támogatott meccsnézés már több veszélyt hordoz magában. Az ide sereglő drukkerek az úgynevezett nemzeti rockot játszó együttesek (Kárpátia, Hungarica, Romantikus Erőszak) mellett skinheadzenekarok (Oi-kor, Egészséges Fejbőr) „balladáira” szórakozhatnak.
Az ultrák vezetői árpádsávos, Nagy- Magyarországot szimbolizáló és székely zászlók lengetésére buzdítják a várhatóan több tízezres tömeget, ám így sem tartanak atrocitástól.
– Saját magát köpné szembe a drukkertársadalom, ha a saját maga által létrehozott rendezvényen balhézna – jelentette ki a Carpathian Brigade elnöke, Somogyi József Ádám, aki szerint a pirotechnikai eszközök rendeltetésszerű használata nem meríti ki a rendbontás fogalmát.
Kovács Viktória, a BRFK sajtószóvivője kérdésünkre elmondta, a rendőrség a szükséges erőkkel – létszámot nem árult el – felkészült a rendezvények biztosítására, a jogsértőkkel szemben szigorú fellépést helyeztek kilátásba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.