Sport

Phelps legendaként vonult vissza

Csanálosi Beáta

2012. december 28. péntek 18:15

A sportvilág minden évben kitermeli a maga sztárjait. A Bors összeállította, idén kik vívták ki leginkább a szurkolók elismerését – s nem feltétlenül csak a sportteljesítményükkel.

Őfelsége landolása

A londoni olimpia vitathatatlanul az év csúcseseménye volt, ráadásul a nyitó ünnepségen bebizonyosodott, hogy az idén gyémántjubileumát ünneplő II. Erzsébet királynő sincs híján az angol humornak. A 86 éves uralkodó nem csak abba ment bele, hogy egy James Bond-kisfilm erejéig önmagát alakítsa, úgy érkezett meg a királyi páholyba, mintha ejtőernyővel landolt volna az Olimpiai Stadionban. S közben egy másodpercre sem vesztette el a méltóságát.

Minden idők legjobbja

Michael Phelps a londoni olimpián újabb négy aranyat és egy ezüstöt úszott össze, és három nyári játékokon gyűjtött 22 érmével minden idők legeredményesebb olimpikonjává lépett elő, letaszítva a trónról az egykori szovjet tornászt, Larissza Latinyinát. A 27 éves amerikai miután mindent elért, amit csak akart, be is jelentette a visszavonulását.

Az atlétika showmanje

Usain Boltra nemcsak azért kell odafigyelni, mert ő ma a világ leggyorsabb sprintere – 100 és 200 méteren is megvédte olimpiai bajnoki címét Londonban –, hanem mert igazi showman, aki mindig kieszel valami csínyt. Kézmozdulatait máris milliók utánozzák, öntömjénező kijelentései pedig címlapokról köszönnek vissza, ráadásul a bulizást sem veti meg. A jamaicai sportember jelenleg az atlétikai pályák legfőbb sztárja.

Hőssé vált kerekes

Bradley Wiggins sporttörténelmet írt azzal, hogy első brit kerékpárosként sikerült megnyernie a Tour de France-ot. Ráadásként a hazai rendezésű olimpián is remekelt, megnyerte az egyéni időfutamot, s hét éremmel minden idők legeredményesebb brit olimpikonja, igaz, csak holtversenyben London másik sztárjával, a szintén kerekes Chris Hoy-jal.

Háromból három

Sebastian Vettel zsinórban harmadszor lett Forma–1-es világbajnok – ráadásul a sportág legfiatalabbjaként –, s ezzel olyan elit klubhoz csatlakozott, amelynek a tagjai: Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet és Ayrton Senna. Ezzel végérvényesen bebizonyította, hogy nem csak a Red Bull-autónak köszönheti sikerét, mert azt még a legnagyobb ellendrukkerei is elismerik, hogy triplázni nem lehet pusztán a szerencsének köszönhetően.

A bátrak bátra

Az egész világ a 43 éves Felix Baumgartnerért izgult, amikor 39 ezer méterről egy kapszulából megkezdte a sztratoszféraugrást. A televízió előtt, illetve az interneten milliók követték lélegzet-visszafojtva a 4 perc 19 másodperces zuhanást, míg végre kinyitotta az ejtőernyőjét, majd hamarosan szerencsésen földet ért. S az elképzelhető legextrémebb erőpróba közben még arra is tudott figyelni, hogy mentorának, Joseph Kittingernek, aki 52 évvel ezelőtt ugrott 31 300 méterről, legalább egy rekordot – leghosszabb szabadesés: 4 perc 36 másodperc – meghagyjon.

A szív bajnoka

Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel egy csapásra belopta magát a világ sportrajongóinak szívébe, amikor londoni győzelme után bejelentette, aranyérme másolatát odaadja az idén tragikusan elhunyt úszó barátja, Alexander Dale Oen családjának. A norvég sportoló még májusban egy amerikai edzőtáborban hunyt el szívbetegségben. – Az aranyam másolata elkészült. Személyesen viszem el Oslóba, és egy gálán adom át Alexander családjának – mondta a napokban Gyurta. 

További cikkek

Egészség

Komoly változás, szívátültetése után megszólalt Fazekas Róbert

Küzdelem

Csollány Szilveszter ötven napja van kómában, Zacher Gábor szerint van remény

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Exkluzív interjú adott Csuti: „A lelkem összetört”

metropol.hu

Lehull a lepel, erőszakos is tud lenni II. Erzsébet királynő

life.hu

Ismert tévés oldalán vigasztalódott Csuti, többen is látták őket a Margitszigeten

vg.hu

Putyin teljesíthetetlennek látszó követelésekkel állt ellő – Blinken és Lavrov maradna a békés megoldásnál

kemma.hu

Busz akadt el a tatabányai halálos baleset helyszínénél

origo.hu

Ez az a tanulmány, ami szerint a gazdasági teljesítmény összefügg a férfiasság méretével

vg.hu

Az ózonterápia is sikeres lehet a koronavírus kezelésében

ripost.hu

Előkerült egy videó: odáig vannak a neten Kulcsár Edina párjának exéért

mandiner.hu

Zsidók és keresztények, népiek és urbánusok elmúlt évszázadbeli küzdelméről beszélt Márki-Zay a magyar kultúra napján

origo.hu

Itt a kézilabda Európa-bajnokság eddigi messze legnagyobb meglepetése