A siker ellenére támadják Del Bosuqét

foci
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 24. 16:14
Mondhatni, könnyed tempóban végezte ki 2-0-ra Franciaországot a címvédő spanyol válogatott, amely szerdán Portugáliával játszik Európa-bajnoki elődöntőt. A szombati spanyol–francia negyeddöntőt a századik válogatottságát ezúttal ünneplő Xabi Alonso két góljával nyerték meg az ibériaiak.
Sz. S.

Régóta tudjuk, nehéz meglelni a spanyolok labdatartásos takitkájának ellenszerét. Ez bizonyosodott be szombat este is, amikor Vicente del Bosque szövetségi kapitány együttese 2-0-ra nyert Franciaország ellen.

Érdekes, de Del Bosquét e magabiztos sikert követően is támadták, tudniillik afféle hagyományos csatár nélkül vállalt negyeddöntőt, s ezt ezen a tornán már másodszor tette.

– Szerintem a győzelem a lényeg, az pedig megvolt – replikázott Del Bosque. – A portugálokkal vívandó szerdai elődöntő előtt az aggaszt, hogy két nappal kevesebbet pihenhetnek a játékosaim, mint a riválisainké.

E 90 perc során Xabi Alonso századik alkalommal húzott nemzeti színű mezt, és mindkét gól az ő nevéhez fűződött. – Érthetően elégedett vagyok – mondta a „százados” Real Madrid-középpályás. – Energiatakarékosan futballoztunk, de ennyi is elég volt.

Karim Benzema, a vesztes franciák támadója elismerte, a rivális magasan föléjük nőtt. – Spanyolország nem Európa, de a világ legjobb válogatottja - értékelt Benzema.

Samir Nasrit, a csereként pályára lépett francia középpályást alaposan megrótták, ugyanis a meccset követően nem volt hajlandó szóba állni a francia újságírókkal. – Dühös vagyok, mert korábban, az Angliával szembeni csoportmeccs után is igaztalanul támadtak a sajtóban, és ezért elszakadt a cérna - magyarázta Nasri.

Helyszíni jelentések szerint különösen egy tudósítóval nem jött ki, akinek válogatott káromkodások közepette felajánlotta, hogy egy félreeső helyen találkozzanak, és nézzenek farkasszemet egymással mint férfi a férfival.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.