11-esekkel lett elődöntős Olaszország

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 25. 06:45
Vasárnap este az Eb-negyeddöntők során először került sor hosszabbításra, majd 11-es rúgásokra is. Az olasz-angol mérkőzés 120 perc után gól nélkül végződött, de mivel a büntetőket előbbiek lőtték jobban (4-2), így bejutottak az elődöntőbe, ahol Németországgal küzdhetnek, Anglia pedig kiesett.
Sz. S.

A legizgalmasabb pillanatokat belesűrítették a csapatok az első negyedórába, hiszen a 4. percben Daniele de Rossi 32 méterről eleresztett bombája után a jobb kapufáról pattant vissza a labda. Kevéssel később Gianluigi Buffon, az olaszok kapusa mentett bravúrosan egy közeli angol lövést követően.

A második félidőben is élvezetesen lüktető küzdelem szórakoztatta a kijevi stadionban helyet foglaló drukkereket, több szép megoldást is láttunk az olaszok fenegyerekétől, Mario Balotellitől, mindössze a gól hiányzott.

Ezt mondhattuk el a kétszer 15 perces hosszabbításról is, bár az összességében lényegesen veszélyesebb itáliaiak szereztek egy lesgólt.
Mivel százhúsz perc küzdelmet követően 0-0 volt a vége, következtek a büntetőrúgások. Ebben az olaszok voltak jobbak (4-2), Cesare Prandelli szövetségi kapitány válogatottja így csütörtökön a németekkel játszhat a döntőbe jutásért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.