Jean Todt lett a Forma 1 új vezére

PUBLIKÁLÁS: 2009. október 24. 09:00
Max Mosley tegnap leköszönt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjáról, miután a Forma –1-es csapatok érdekvédelmi szövetsége még a nyáron elérte, hogy ne jelöltesse magát újra. A helyére pályázó két jelölt, az egykori francia Ferrari-csapatfőnök, Jean Todt és a finn ralivilágbajnok, Ari Vatanen közül végül Todt ülhet a bársonyszékbe.
Briatore szembeszáll a büntetéssel

Dörzsölheti a kezét Flavio Briatore, hiszen legnagyobb ellensége, Max Mosley mától már nincs a FIA élén. Nyílt titok, hogy a Renault egykori csapatvezetőjének csalás miatti örökös F1-es eltiltását a brit támogatta leginkább. Briatore egyébként nem tétlenkedik száműzetésében, már civil bíróságra vitte az ügyet, s miután az az első rostán átment, Párizsban november 24-re tűzték ki Briatore meghallgatását. Az olasz szakember meg van győződve róla, hogy az FIA túlontúl elfogultan ítélkezett, és visszaélt a hatalmával, amikor ennyire súlyos büntetést szabott ki rá. S azt is nehezményezi, hogy a versenyzőket, akik a menedzsmentjével álltak szerződésben, megfenyegették, ami szerinte nem helyes eljárás. Briatore tehát az igazáért harcol, és az eltiltás visszavonása mellett még kártérítésre is igényt tart, amiért besározták a jó hírét.







cs
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.