Így látta a két menedzser
Rafa Benítez (Liverpool)
– Amikor egy BL-újonc ellen játszod az első meccsedet az Anfielden, már a bemelegítéskor láthatod, hogy az ellenfél játékosai hatalmas intenzitással vetik majd magukat a küzdelembe. Nem használtuk ki a helyzeteinket, és emiatt a meccs végén saját magunkat hoztuk kellemetlen helyzetbe. Olyan jól szervezett csapat ellen, mint a Debrecen, korán gólt kell szerezni, nekünk ez nem sikerült, így ellenfelünk játékban tudott maradni.
Herczeg András (DVSC)
– Játékosaim tisztességesen és becsületesen felkészültek, odatették magukat a találkozón. Jól mutatja a teljesítményüket, hogy Rafa Benítez az időhúzás reményében két védekező játékost, köztük a világ egyik legjobb védekező középpályását, Javier Mascheranót állította csatasorba az utolsó pillanatokban. Sajnálom a gólt, mert előtte már nálunk volt a labda, de a játékosok így is minden dicséretet megérdemelnek.
w.gy. / t.n.