Azonnal meghalt az áldozat
Azonnal meghalt az az információink szerint nyírvasvári fiatalember, akit Bodnár László autója elgázolt. A kerékpározó áldozatot a menetirány szerinti jobb oldalon, hátulról, nagy erővel gázolta el a focista.
A biciklin ülő 34 éves férfi felrepült a motortér fedélre, majd a jobb oldali árokba esett. Az ütközés erejétől a Mercedes tetejének pereme is eldeformálódott, a szélvédő pedig betört. Bodnárt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
– Szakértők bevonásával vizsgáljuk az esetet – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
– A sofőrnél az ittaság ténye nem vetődött fel a szondáztatás alkalmával, ugyanakkor cáfolom, hogy a kerékpár vezetője részeg lett volna.
Ez csak a boncolás alapján állapítható meg.
Turcsik