Zelenszkij kedden azzal vádolta meg Oroszországot, hogy megsértette azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök személyes kérésére fogalmaztak meg Vlagyimir Putyin felé: a rendkívüli hideg idején ne érjék támadások Ukrajna energiaellátását biztosító létesítményeket. Ennek ellenére az orosz hadsereg az Abu-Dzabiban esedékes újabb háromoldalú tárgyalások előestéjén nagyszabású légicsapásokat hajtott végre – írja a Magyar Nemzet.

Zelenszkij közlése szerint az éjszaka folyamán 71 rakétát és 450 drónt vetettek be, elsősorban az energetikai infrastruktúra ellen, miközben Kijevben a hőmérséklet elérte a mínusz húsz Celsius-fokot. A támadások következtében kedden több mint ezer lakóépület maradt fűtés nélkül a fővárosban.
Az ukrán elnök úgy fogalmazott: Moszkva a rövid tűzszüneti időszakot fegyverfelhalmozásra használta fel, majd „a tél leghidegebb napjaira várva” indított tömeges csapásokat. Szerinte Oroszország vagy önkényesen értelmezi a vállalásait, vagy eleve nem a diplomáciában érdekelt.
A Kreml később azzal reagált, hogy álláspontjuk szerint a fegyverszünet csak vasárnapig tartott, míg az ukrán fél péntekig számított volna annak betartására.
A történtekre reagálva Mark Rutte Kijevben kijelentette: az orosz támadások „káoszt teremtenek az ártatlan civilek számára”, és az éjszakai csapásokat „nagyon rossz jelzésnek” nevezte a béketörekvések szempontjából. A NATO-főtitkár ugyanakkor Donald Trumpot nevezte az egyetlen olyan szereplőnek, aki képes lehet közvetíteni a konfliktus rendezésében.
A Fehér Ház részéről Karoline Leavitt közölte: Trump elnök reakciója nem volt meglepő, ugyanakkor továbbra is a diplomáciát tekinti elsődlegesnek, a tárgyalásokat pedig a hét második felében Abu-Dzabiban folytatják.
Zelenszkij szerint azonban világos: „Oroszország számára most fontosabb az emberek terrorizálása, mint a diplomácia.” Az ukrán elnök ezért arra szólította fel a nyugati partnereket, hogy növeljék a légvédelmi rendszerekhez szükséges rakétaszállításokat, mert – mint fogalmazott – „nyomás nélkül ez a háború nem fog véget érni”.
A további részleteket megtalálod a Magyar Nemzeten!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.