Hétfőn veszi kezdetét a parlament tavaszi ülésszaka, melynek részeként a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor napiend előtti felszólalást tartott. Mutatjuk, miről beszélt az Országgyűlésben!

A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően minden ehhez hasonló felszólalás során ismerteti a két ülésszak között hozott kormányzati döntéseket. Most sem történt ez másképp.
Orbán Viktor emlékeztetett: rendkívüli időjárás volt a két ülésszak között, de a hóhelyzetet sikeresen kezelték. A védekezés költségei meghaladták a 10 milliárd forintot. A hétvégén ugyancsak sikerült úrrá lenni a Nyugat-Magyarországon kialakult rendkívüli körülményeken. 12 ezer lakás maradt áram nélkül, ugyanakkor mára már csupán 85 lakásban nincs áram. A rendkívüli januári hideg a családok költségvetését is nehéz helyzetbe hozta, emlékeztetett, így a kormány rezsistopot vezetett be, ami gyakorlatban a fűtésköltségek 30 százalékos átvállalását jelenti. Ez 55 milliárd forintba kerül, amit az energiakereskedőktől- és termelőktől, valamint a költségvetés tartalékából fedeznek.
Orbán Viktor azt is elárulta: januárban 50 százalékkal emelkedett a családi adókedvezmény. Ezzel 1 millió családnak nőtt a jövedelme. Emellett immár minden 40 év alatti kétgyermekes anya illetve 30 év alatti anya mentesül a jövedelemadó-fizetés alól. 3 éven belül már 3 millió édesanya válik egész életre adómentessé - ami páratlan intézkedés. Ugyancsak döntés született a 14. havi nyugdíj bevezetéséről.
A rezsivédelmet a brüsszeli nyomás ellenére is fenntartjuk, ezért a magyar családok fizetik az EU legalacsonyabb gáz- és áramszámláját
- emelte ki.
Szeptember 1-én elindult a rendszerváltás utáni legjelentősebb otthonteremtési program is, emellett a bérek is jelentősen emelkedtek. A vállalkozásokat is jelentősen segítették. Döntés született az árréstop meghosszabbításáról is.
Hazánk történetében példátlan módon keleti szomszédunk, a háborúban álló Ukrajna január 27-étől kezdődően blokkolja a kőolajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken. A kormány megvizsgálta a helyzetet, és megállapította: a szállítások újraindításának nincs technikai akadálya. Ukrajna döntésén múlik, újraindítja-e a vezeték működését
- hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában a kormányfő. Kiemelte: nyílt politikai zsarolás mindez az ukrán fél részéről.
Orbán Viktor kiemelte: a nemzeti kormány nem enged semmilyen zsarolásnak.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Brüsszel magatartása az ügyben legalábbis kétértelmű". Brüsszelnek a tagállam Magyarország oldalára kellene állnia, de nem tették.
"A tények ismeretében azt kell mondanom: Brüsszel szövetségre lépett az ukránokkal. Brüsszel és Kijev egyetért abban, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarország élén, addig nem képesek végrehajtani a terveiket."
Orbán Viktor kiemelte: nem tudnak minket leválasztani az orosz energiahordozókról, nem támogatjuk Ukrajna EU-csatlakozását és nem is fizetünk Ukrajnának és nemet mondunk a háborúra.
Emlékeztetett: nem lehet véletlen, hogy mindez 50 nappal a választás előtt történik.
Aláhúzta: a kormány az ukránok által előidézett vészhelyzetet elhárította a tartalékok megnyitásával.
El tudtuk kerülni ezer forintos benzint, és a több százezer forintos rezsiárat is
– szögezte le, majd azt hangsúlyozta, hogy válaszlépésként:
Az orosz-ukrán háborúra rátérve emlékeztetett, havonta 36 ezer ember sebesül, vagy hal meg benne. Az unió eddig 200 milliárd eurót költött Ukrajna támogatására és olyan magasra emelkedtek az energiaárak, hogy "Európa saját maga számolja fel a versenyképességét" - emelte ki.
Az európai iparban egymillió munkahely szűnt meg emiatt. Épp ez is mutatja, hogy Európának a béke kellene, hogy legyen a célja. Ennek ellenére az EU a háborút támogatja, mert úgy vélik, Oroszország hadi ereje hamar kifogy. A magyar kormány szerint Brüsszel stratégiája téves. Ráadásul a háború miatt Európa eladósodik, amiből Magyarországnak ki kell maradnia.
Brüsszel stratégiája egyenes út Európa eladósodása felé. Már öt tagállam adóssága a nemzeti össztermék 100 százaléka felett jár, és többen is közelítik ezt a szintet.
Kiemelte: Brüsszel és a nagy európai országok egyértelműen háborúra készülnek Oroszországgal, melynek következményei beláthatatlanok lesznek.
"Magyarország egy ilyen háborún csak veszíthet, ezért arra kérem a Tisztelt Házat, hogy támogassa a kormányt abban, hogy Magyarországot kívül tarthassuk a háborún, és kivédekezhessük annak biztonsági és pénzügyi következményeit!" - zárta szavait a miniszterelnök
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.