Mintha a négy éve tartó háború borzalmai nem jelentenének bőven elegendő fájdalmat Ukrajnának - még olyan tragédiát is át kellett élniük, mint amilyen a február 22-i, lembergi terrortámadás volt. Ahogy arról korábban a Metropol is beszámolt aznap hajnalban két robbanás történt Lemberg történelmi belvárosában. Azóta egyre több információ lát napvilágot a terrorcselekmény körülményeit illetően - írja a Metropol.

Az ukrán rendőrség legfrissebb nyomozati adataira hivatkozva a Kárpátinfo nevű kárpátaljaira hírportál azt írta, hogy
a vasárnap hajnali lembergi robbantások nem véletlenszerűek voltak, hanem egy precízen kidolgozott, úgynevezett „double-tap” (kettős csapás) taktikát követtek.
A terrorista célja az volt, hogy minél több mentőalakulatot és rendőrt csaljon a helyszínre, majd ezután közöttük robbantson.
Minden egy ál-bejelentéssel kezdődött: éjfél körül a rendőrség közleménye szerint a segélyhívójára befutott egy hívás, hogy betörtek egy üzletbe a Danyilisina utcában, a Magnus bevásárlóközpont közelében. Amikor az első járőrautó megérkezett, az egyik szemeteskukába rejtett pokolgép működésbe lépett. Perceken belül, amikor a második egység is befutott segíteni a sérülteknek, egy újabb robbanás rázta meg a környéket.
A terrortámadás emberéletet is követelt: a robbanásban életét vesztette a mindössze 23 éves Viktoria Spilka járőrfőnök. A fiatal nő, aki tavaly ment férjhez szintén rendőr párjához, a helyszínen szörnyethalt. Mellette további 25 ember – köztük rendőrök, nemzeti gárdisták és civilek – szenvedett sérüléseket, többen közülük életveszélyes állapotban vannak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) villámgyors akcióval, mindössze 10 órával a merénylet után a lengyel határ közelében, Sztarij Szambir városában fogta el a feltételezett elkövetőt.
A gyanúsított egy 33 éves, Rivne megyei nő, aki tavaly szeptember óta élt ideiglenesen Lembergben.
A hatóságok szerint a nőt az orosz titkosszolgálat szervezte be a népszerű Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A térfigyelő kamerák felvételein jól látszik, ahogy a nő házilag barkácsolt robbanószerkezeteket rejt el a szemetesekben, majd egy taxival menekül a helyszínről. A szakértők szerint a bombákat távirányítással hozták működésbe.
A 33 éves nőt terrorcselekmény és illegális fegyvertartás vádjával állítják bíróság elé, a hatályos ukrán törvények szerint életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat. Lemberg városa gyászol, miközben a biztonsági intézkedéseket a legmagasabb szintre emelték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.