Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő délelőtt fél 11-től tartott Közlekedésinfót.

A közlekedés és építésügyi miniszter a tájékoztatót azzal kezdte, hogy az újságírói kérdések előtt szeretné összegezni az elmúlt évek munkáját, és a 2026-os terveket egyaránt. Lázár János megjegyezte, hogy olyan tárcát vezet, amely 4,5 millió embernek segít a napi közlekedésben, és 62 ezer embernek adnak munkát. A tárcavezető elmondta, arra törekszik, hogy egyetlen mondatban össze tudja foglalni az elmúlt több mint 3 év munkáját. Lázár János szerint a 2022 és 2026 közötti folyamatot úgy lehetne összefoglalni:
Az utasok kevesebbet fizetnek, a MÁV-osok többet keresnek!
A miniszter ezután kitért a január 5-e és január 12-e közötti hóhelyzetre is. A rövid áttekintést azzal kezdte, hogy a Magyar Közút által kezelt 31 ezer km-en 3000 munkavállaló teljesített folyamatosan szolgálatot, a MÁV-nál és a Volánnál pedig 12 ezer ember dolgozott pluszban a hóhelyzet és rendkívüli időjárás miatt - írja a Ripost.
A Magyar Közút 2,5 millió liter folyadékot és 50 ezer tonna útszórósót juttatott ki a csúszásveszély elhárítására. Lázár János felidézte az Operatív Törzs mai tájékoztatóján elhangzottakat, miszerint a következő 36 órában még rendkívüli időjárásra kell felkészülni.
Ma este ónos eső éri el az országot, ami hó formájában halad majd kelet felé. Az éjszakai órákban helyenként elérheti a legalacsonyabb hőmérséklet a -25 fokot is
- mondta el Lázár János.
A csapadékhullám szerdán vagy csütörtökön hagyja el az országot, így várhatóan a jövő héten már nem lesz szükség rendkívüli védekezésre.
A miniszter kiemelte, hogy 2025. december 23-a és 2026. január 4-e között a MÁV szerelvényei 87 százalékos pontossággal közlekedtek, amire az elmúlt évtizedekben nem volt példa, a rendkívüli időjárás miatt a következő napokban ez a teljesítmény visszaesett. Hozzátette: 2025-ben a vasút és Volán járatain rekordszámú, több mint 1,1 milliárdnyi utazást bonyolítottak le az utasok. Szintén nem volt még példa arra, ami tavaly történt: 25,2 millió bérletet adtak el.
Európa 3. legolcsóbb tömegközlekedési eszköze a magyar, ezért választják egyre többen a MÁV és Volán járműveit.
Lázár János a következő időszak terveivel kapcsolatban elmondta, hogy január 20-án megjelenik az új KRESZ. Az ígérte szerint ez sokkal áttekinthetőbb, egyszerűbb és közérthetőbb lesz. Ehhez majd bárki hozzászólhat, a tervek szerint legkésőbb szeptemberben érvénybe is léptetnék.
Szintén a legfontosabb tervek között szerepel, hogy január, február és március elsejével megpróbálják Magyarország lakóövezeteit kamionmentessé tenni.
A tárcavezető arra is kitért, hogy a menetidőtartás jelentősen javult:
Az elmúlt években attól volt hangos az ország, hogy az autóbusz- és mozdonyvezetők sztrájkolnak, addig most munkabéke van. Ez köszönhető a 3 éves bérmegállapodásnak is
- jelentette ki Lázár János, majd kiemelte: hamarosan átadják a Budapest-Belgrád vasútvonalat, illetve megkezdődik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér közlekedésének fejlesztése. Ez a közutat is és a vasutat is érinti. Ezen kívül zajlik az M1-es autópálya felújítása is, ami 2028-ig vagy 2029-ig tart majd: ez jelenleg Európa legnagyobb autópálya felújítása.
A Közlekedésinfót itt lehet visszanézni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.