Puzsér Róbert kiállt az álhírgyárosok mellett

Kocsis Máté
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 05. 09:27
Magyar publicista tüntetést is szervezett Juhász Péter támogatására.

Mint azzal a Bors is foglalkozott: heteken át terjesztették a Szőlő utca kapcsán az álhíreket, gátlástalanul vádoltak meg és hoztak hírbe mindenféle bizonyíték nélkül kormánypárti politikusokat. Amikor pedig nem lett a szőnyeg alá söpörve a hazudozás, hanem a kormány keményen fellépett, hirtelen csodálkozni kezdtek, hogy a rágalmazásnak és álhírterjesztésnek jogi következményei vannak.

 

Juhász Péternél házkutatást tartottak és pénteken tanúként hallgatták ki, hogy mutassa be azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján az álhíreket terjesztette. Mivel azonban Juhász a félbolond Látó Jánosra hagyatkozott az ügyben - ahogy erről korábban Kocsis Máté is beszámolt -, így maga is tudta, gyenge lábakon áll a vádaskodása. Hirtelen mit csinál? Áldozati szerepben tetszeleg. Panaszkodik a Partizánban, Puzsér Róbert pedig még tüntetést is szervezett Juhász Péter támogatására.

Puzsér Róbert ráadásul a saját közösségi oldalán osztotta meg az Elég a megfélemlítésből címet viselő tüntetésen felszólalók névsorát. A nevek között szerepel Látó János, aki először beszélt „Zsolti bácsiról” a Juhász Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen. Vele együtt alkotta meg a volt baloldali politikus a nem létező ózdi gyermekotthonban pedofil rémtetteket elkövető „Zsolt bácsi” képzelt karakterét. Erről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője írt közösségi oldalán, beszámolva arról, hogy Juhász igyekezett titokban tartani társa nevét: podcastműsorában, ahol az ózdi – valótlan – téma előkerült, csak Lajosként mutatta be Látót. 

Akinek a neve sem stimmel

Kocsi Máté tudatta azt is: Látó Jánosnak nem csak a történetei hamisak, hanem a neve is. Valójában Lázok Jánosnak hívják. Az anyakönyvezett név azonban nem felelt meg neki, úgy érezte, nem elég hangzatos. Ezért aztán „Látó” lett belőle, méghozzá azért, mert az Ószövetségben a prófétát „látónak” is fordítják, és ő prófétának is gondolja magát.

Kocsis Máté a mai tüntetést szervező Puzsérnak is üzent: a kormánypárti politikus  szeretné, ha a megmondóember a vasárnapi uszító és gyűlölködő ankéton megkérdezné Látó Jánost és Juhász Pétert az ország gondolkodó részének nevében, hogy  ha bizonyítékuk és informálóik voltak egy súlyos pedofilügyben, akkor miért nem tettek feljelentést?

Kocsis Máté emlékeztet: Látó János nem tett feljelenést, amikor az állítólagos áldozatok elmesélték neki állítólagos történetüket, pedig az egyetlen helyes viselkedés ez lett volna. De Juhász Péter sem tett semmilyen lépést a hatóságok felé, pedig hetek óta tényként hivatkozik Látó állításaira.

A Fidesz frakcióvezetője egy vasárnap reggeli videóban el is mondta: az, Juhász Péter tart kiselőadást a vasárnapi tüntetésen, 

azért nagyon gusztustalan, mert éppen most kaptuk rajta egy rágalmazáson.

Kocsis azt is jelezte, Juhász tette büntető törvénykönyvbe ütközik.

– Juhász Péter volt az egyik, aki felépítette ezt a Szőlő utcai álhírbotrányt, ezt a rágalomhadjáratot, majd miután lebukott, hirtelen megbékélésrendezvényre szeretne menni 

– mutatott rá a frakcióvezető. 

További leleplező igazságok "Látó" Jánosról a Magyar Nemzet cikkében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.