„Látom, hogy a balliberális sajtó keservesen igyekszik tovább csavarni a már kipukkadt Szőlő utcai álhírbotrányt. Azt írja ma több balos portál: „Nemcsak egy bűncselekményről van szó…”” – vágott bele Rétvári Bence a közösségi oldalán.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy lehűti a kedélyeket: a gyermekvédelemben a gyermekeket érő bármilyen bántalmazás gyanúja, illetve bármilyen bűncselekmény gyanúja esetén maga a gyermekvédelmi rendszer indít vizsgálatot, illetve tesz feljelentést a rendőrségen, ami után elindul a büntetőeljárás.
Bármilyen gyermekvédelmi intézményben merül fel a gyanú, a hatóságok teszik a dolgukat!
– jelentette ki Rétvári Bence. Hozzátette: ahogyan az elmúlt években is, most és a jövőben is minden jelentett esetet kivizsgálnak a hatóságok. Ennek is köszönhető, hogy a börtönben ülő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett.
A Szőlő utcai álhírbotrány a magyar nemzeti kormány megbuktatására indult és csúnyán felsült kísérlet
– egyértelműsítette az államtitkár. Majd rámutatott: nyakig benne vannak balliberális újságírók, politikusok és a külföldi titkosszolgálati szál is egyértelmű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.