Orbán Viktor miniszterelnök is részvétét fejezte ki annak a kárpátaljai családnak, akik a napokban vesztették el hozzátartozójukat. Amint arról beszámoltunk, egy 45 éves magyar állampolgársággal rendelkező férfi lett a brutális ukrán kényszersorozás legutóbbi áldozata. A férfi bűne az volt, hogy nem akart Ukrajnáért meghalni a fronton, az ukrán katonák ezért vasdorongokkal bántalmazták.
Orbán Viktor szinte azonnal reagált a fájó veszteségre. Részvétét fejezte ki a kényszerbesorozás áldozatául esett magyar férfi családjának.
„Őszinte részvétem az ukrán kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi családjának. Ezekben a nehéz órákban önök mellett állunk”
– írta bejegyzésében a kormányfő.
Az áldozat három hétig feküdt a kórházban, ám a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudtak segíteni rajta. A 45 éves kárpátaljai férfi nővére a legnagyobb közösségi oldalon posztolt az esetről,a hol arról írt, hogy az orvosok nem engedték, hogy segítsenek az öccsén. Végig azt állították a szakemberek, hogy minden rendben van, ám a család pontosan tudta, hogy válságos a rokonuk állapota.
Az elhunyt férfi egyik ismerőse is megosztotta, milyen szörnyűségeket kellett átélnie a halála előtt a besorozni kívánt magyar férfinek.
Mindez még nem volt elég, ugyanis a verés után másnap még kiküldték a terepre, a kiképzőtáborba, ahol láthatóan összeomlott
A közösségi oldalakon egy videó is terjed, amin látható és felismerhető is a férfi, aki ukrán egyenruhában négykézláb mászik egy katonai táborban; a videót készítők először félig nevetgélve közelítenek hozzá, mondván, „kúszik a gyík”; és kérdezik, mi van vele, mire ő nem említi a verés tényét, hanem minden sérülésére, amikor mondják neki, hogy elesett ráhagyja, illetve vasat is emleget.
Innen, vagyis a táborból került végül kórházba – egy másik, azóta törölt videón állítólag az is látszik, ahogy az orvosok korábban kimentek hozzá megvizsgálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.