T.Danny az elmúlt hónapokban folyamatosan a címlapokra került, nem is véletlenül, hiszen meglehetősen húzós időszakot tudhat maga mögött. A rapper jó ideje nem mutatta meg az arcát a nyilvánosságnak, ugyanakkor nem is volt hajlandó nyilatkozni arról, miért visel maszkot, egészen mostanáig.

Az elmúlt fél évben T. Danny körül nem a zenéi, hanem a külsejével és életvitelével kapcsolatos találgatások kavarták a legnagyobb port. Szeptember végén lépett fel először fekete maszkban, amivel azonnal feltűnést keltett az eseményen jelenlévőknél. Nem sokkal később kiderült, hogy a maszk nem csupán színpadi kellék: az énekes a hétköznapi megjelenésein is takarja vele az arcát és orrát; még olyan helyeken is, ahol korábban ezt nem láthattuk. Ennek következtében a rajongók körében elindultak a találgatások, hogy vajon egészségügyi probléma vagy valami egészen más állhat ennek hátterében.
Az első hírek még arról szóltak, hogy egy boksz sérülés miatt volt kénytelen hordani a maskarát, nem sokkal később azonban robbant a bomba, hogy a rapper drogbotrányba keveredett. T.Danny orrával kapcsolatban rengeteg tévhit látott napvilágot, a közösségi médiában, fórumokon és a Redditen is hónapok óta téma az énekes orrának állapota. Fotók és rövid videók alapján sokan úgy vélték, az orr teljesen eltorzult, sőt egyes kommentelők már azt is pedzegették, hogy esetleg orrműtéten eshetett át.
Az „Operaház Fantomjára” emlékeztető álarc mögül egyszer kibújva Instagram-sztoriban reagált a híresztelésekre, a boksz sérülés azonban nem győzte meg a szkeptikus rajongókat. Mindemellett aggodalomra adott okot, hogy csontsoványra fogyott és fellépésein is fura állapotban mutatkozott, egész egyszerűen látszott rajta, hogy nincs jól.
Telegdy Dániel hosszú kihagyás után azonban újult erővel tért vissza: edzőterembe jár és rengeteg izmot szedett fel magára és kosarazik is, a hónapokig tartó hallgatás után most a Fókusz riportjában mesélte el, hogy mi a helyzet a maszkjával.
Nem kényelmes nyilván maszkban játszani, de eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül és eljön annak is az ideje, hogy ezt az időszakot magam mögött hagyom. Addig még ki kell bírnom ebben kicsit.
Hogy pontosan mikor érkezik el ez a pillanat, egyelőre nem tudni, remélhetőleg hamarosan, a közelmúltban ugyanis egy fotózáson már maszk nélkül jelent meg. A fotózás apropója, - amelyen a rapper Hermányi Mariann-nal és Kádár L. Gellérttel együtt vett részt -, T. Danny első filmszerepe volt, amit Dobó Kata romantikus vígjátékában, a Még egy kívánságban kapott. Ez idén novemberben érkezik majd a mozikba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.