Felperzselődtek az indulatok, elszabadultak a féltékenységi rohamok. Ma költözött be a Nagy Ő-be a váratlan új lakó, Évi. Ő is harcolni fog Stohl Andrásért, amivel igazán megpezsdítette a műsort. A színművész a kedd esti adásban találkozhat is a nővel, amikor is szinte tapintható köztük a kellemes feszültség.

Az új lakó érkezése igazán felborzolta a kedélyeket és a lányok próbálták megfejteni, milyen hatást kelthetett Évi első találkozásukon Stohl Andrásban. A páros felszabadultan, sokat nevetve beszélgetett egymással és érezni lehetett köztük a szikrát. A színművész kiemelte, hogy ugyan sokaknak úgy tűnhetett, Kiarával való viszonya már eldöntötte a küzdelmet, ez közel sincs így. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az Évivel eltöltött kellemes percek.
Évi őszintén elmondta, miért érzett késztetést, hogy elinduljon a műsorba.
Kíváncsiság, kaland hajtott és hogy megismerjem Andrást!
Majd hozzátette:
Úgy voltam vele, hogy ha ő a Nagy Ő, akkor miért ne jöjjek be?
Évi azt is megosztotta, hogy ő az életben nem egy harcos típus, de ki szeretné próbálni magát, mivel ilyen élményben még sosem volt része. Arra pedig, hogy mit keres egy férfiben, így válaszolt:
Igazából ránézek és azt érezzem, hogy ő a férfi!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.