Peter Srámeket a TV2 Rising Star műsorban ismerte meg a hazai közönség. A szlovák származású énekes az elmúlt években óriási sikereket ért el, ennek elismeréseként több díjat zsebelt be. Nem meglepő, hogy a fellépéseiért komoly árat kell fizetni. A minap a Redditre került fel az a lista, melyen ő is szerepelt, ebben azt állítják, hogy fél óráért 630 ezer forintot kell fizetnie a megrendelőnek. Kaptunk az alkalmon, és megkérdeztük az énekest, mi az igazság a gázsiját illetően. Peter a Borsnak cáfolta, pontosan helyesbítette az összeget. „Nem ennyibe kerül, több”– kezdte érdeklődésünkre, majd elárulta az igazságot, ami biztosan újabb témát ad azoknak, akik szeretnek mások pénztárcájában turkálni. „700 000 forint körül van, erre jön az útiköltség, plusz az áfa, ami egy negyven perces fél playbackes bulit takar” – hangsúlyozta az énekes, aki itt még nem állt meg, és elárulta, ez nem a legdrágább ajánlata. „Van zenekaros fellépési lehetőség is, ami 3 millió forint körül van, de az egy másfél órás műsort jelent” – tette hozzá. Hogy ez most magas összegnek minősül-e, ezt inkább döntsék el a szakmabeliek. Egy biztos, Peternek nincs miért szégyenkeznie, hiszen – ahogy szokták mondani – egyedül, segítség nélkül mászta meg azt a bizonyos létrát...

Peter A Nagy Duett színpadán is bebizonyította, hogy hihetetlen hangulatot tud teremteni. Igaz, ebben most nem más, mint Gáspár Győző felesége, Gáspár Bea a partnere. A sztárpáros még csak kétszer lépett a zsűri elé, de már most a nézők kedvencévé vált. Úgy tűnik, a közös munka pedig a műsor után sem fog megszakadni. Peter ugyanis megdöbbentő ötlettel állt elő, amit a Borssal osztott meg.
Elképzelhető, hogy felkérem Beát, lépjen fel velem rendezvényeken, és ahogy megismertem őt, benne is lenne
– nyilatkozta a minap a Sztárban Sztár All Stars győztese lapunknak.
Kapcsolatukról pedig nemrég a TV2 interjújában beszéltek részletesen.
Nagyon egy húron pendülünk, hasonló a stílusa az enyémhez. Örülök, hogy nem egy „katonai rendfenntartó”! Engedékeny, jó a humora, és nagyon-nagyon bírom
– nyilatkozta Bea, amire Peter Srámek így reagált:
Én is az egyforma humorunkat szeretem a legjobban. Ha csendben vagyunk, az sem kínos. Szuperül megértjük a másikat, és azt hiszem, ez manapság nagyon ritka. Amikor megtudtam, hogy Bea lesz a duettpartnerem a műsorban, nagyon megörültem, mert tudtam, hogy ő az egyik legkitartóbb nő. Sok munkával rengeteg mindent elért, és ez becsülendő. Az összes szakácskönyvét megvettem! Megmondom őszintén, szeretem azokat az embereket, akik elismerik Beát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.