Fenyvesi Barna, vagy ahogy a nagyközönség ismeri, VV Barna, már jó néhány valóságshow-ban kapott szerepet, és nemcsak itthon, hanem külföldön is kipróbálta magát. Az Instagram-oldalán azonban most új bejelentést tett: rajong a Nagy Ő-ért, és szívesen vállalná a következő szezon főszerepét.

Igen, abszolút úgy érzem, hogy testhez álló feladat lenne. Már szerepeltem külföldön A Nagy Ő-ben, nem mint a Nagy Ő, hanem mint hódító. Ott teljesen más a rendszer: nem tudod, ki lesz a Nagy Ő, csak a tulajdonságait mondják el, azt sem, hogy néz ki. Szerintem ez sokkal izgalmasabbá teszi a műsort
– árulta el Barna.

A valóságshow-szereplőt többen kritizálták korábbi fellépései miatt – ugyanis Barna Match in Paradise németországi műsorában szerepelt múlt évben – sok néző szerint inkább a szereplési vágyát éli ki, mint a szerelmet keresi. Fenyvesi Barna azonban egyértelműsítette motivációját:
„Azért megyek oda, hogy párt találjak, megnyerjem a műsort, és élvezzem minden percét. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a trash tévézés a munkaköröm lett, és ez a fő profitom, tehát valamilyen szinten ezért is csinálom és élvezem is. Én nem színész vagyok, csak saját magamból tudok maximum egy darabot adni.”
A fiatal valóságshow-sztár azt is elmondta, hogyan látná a magyar Nagy Ő-t, ha rajta múlna:
Stohl Andrást semmiképp sem megsértve, de szerintem jót tenne a műsornak egy fiatalabb Nagy Ő. Lehet, hogy egy kicsit szórakoztatóbb irányba vinném. Szóval igen, örülnék a szerepnek.
Bár a Nagy Ő 7. évada alig pár hete indult el, az egész ország lázban van miatta. A férfi és női nézők egyaránt követik az eseményeket, és többen már nyíltan kijelentették, hogy ők maguk is el tudnák képzelni magukat a főszereplő szerepében. Fenyvesi Barna tehát nemcsak a korábbi tapasztalataira, hanem a karakterére is építve készül arra, hogy a következő szezonban A Nagy Ő főszereplője legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.