Marics Peti barátnője folyamatos témát ad a legnagyobb rajongóknak, sokaknak közülük bizony alaposan megdobogtatja a szívét a sármos énekes, így nem csoda, hogy állandóan azt tippelgetik, vajon ki lehet a szerencsés kiválasztott.

Bár a Hogyan tudnék élni nélküled sztárját sok lánnyal összeboronálták már, valahogy egyik történetről sem bizonyosodott be, hogy valós lett volna, többek között például Lengyel Johannával sem került a mentori viszonynál közelebbi kapcsolatba. Marics Peti Tóth Andival való szakítása óta nem volt olyan lány, akivel hivatalosan is együtt lett volna, vagy legalábbis olyan nem, akivel felvállalta volna a kapcsolatát; ráadásul minden róla szóló pletykát figyelmen kívül hagy. Legutóbb egy szórakozóhelyen látták őt egy csinos fiatal lánnyal, az esetről pedig videófelvétel is felkerült a TikTokra. Bár a lány arca nem látszik a felvételen, a kommentelők biztosan tudni vélték, hogy ő kétségkívül Hamar Virgínia, akivel hónapok óta egy párt alkot, noha erre sosem volt kézzel fogható bizonyíték.
Bár egyik találgatás követi a másikat, a történetben most új fordulat érkezett: egy olvasónk ugyanis a Bors szerkesztőségének juttatta el azokat a friss fotókat, amelyek nemrégiben készültek a budapesti Dopamin klubban, és amin Marics Peti egy másik lánnyal látható. A neve elhallgatását kérő forrás így fogalmazott:
Bizonyítékom van, hogy nem Virgínia a barátnője. Láttam, hogy mindenhol megy a találgatás, vajon együtt vannak-e, vagy voltak azzal a lánnyal, akivel együtt dolgoztak, a válasz pedig az, hogy nem! A képen Marics Peti és az új barátnője láthatók, Alíz a neve. Hallottam, amikor beszéltek egy buliban és elég közel voltak egész este; látszott rajtuk, hogy mennyire szerelmesek, ez nagyon sokáig fog tartani!
Nos, vélhetően lecsillapodnának a kedélyek, ha kedvencüket végre stabil párkapcsolatban láthatnák; olyanban, amit fel is vállalnak a nyilvánosság előtt. Az mindenesetre biztos, hogy Peti továbbra is a nők kedvence szerepében fürdőzik és jócskán akad lehetősége válogatni a lányok között, az már más kérdés, hogy nem lehet könnyű kiválasztani azt, aki nem csak ismertsége miatt szeretne közelebb kerülni hozzá.

Másfél héttel ezelőtt, éppen Valentin-napon érkezett meg az Erkel Színház színpadára a Hogyan tudnék élni nélküled színházi adaptációja, amelynek bemutatójáról katarzis élménnyel távozhattak a nézők. Egyrészt újra a kilencvenes évekbe repülhettek, ami a film esetében is kifejezetten jól működött, másrészt olyan látványelemek és extra produkciók egészítették ki az előadást, ami miatt tényleg megkapták a nézők azt, amire vágytak: újra találkozhattak kedvenc szereplőikkel és a Demjén Ferenc dalokkal. Marics Peti ismét bebizonyította, hogy ha színpadról van szó, nem ismer lehetetlent, s bár énekesként robbant be a köztudatba, azóta a filmvásznon és most már színházban is bizonyította tehetségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.