Az elmúlt hetekben a baloldali támadások kereszttüzébe került Gáspár Evelin, miután nyilvánosságra került, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter sajtóreferenseként dolgozik. A közösségi médiában pillanatok alatt elszabadultak az ellenzéki fizetett trollok gerjesztette indulatok: sokan nem a szakmai pályáját, hanem a származását, a múltját és a személyiségét kezdték el boncolgatni, gyakran bántó, személyeskedő hangnemben. A kritikák egy része politikai színezetű, más része azonban egyértelműen Evelin személyét célozza, újra felszínre hozva azokat az előítéleteket, amelyekkel évek óta együtt kell élnie. A kialakult helyzetre Hajdú Péter reagált nyíltan egy TikTok-videóban, amiben egyértelműen kiállt Gáspár Evelin mellett.

A műsorvezető nemcsak véleményt mondott, hanem személyes tapasztalataira is hivatkozott, hiszen Evelint korábban meghívta a „Beköltözve Hajdú Péterhez” című műsorába. Hajdú szerint a támadások jól mutatják, mennyire szeret címkézni a társadalom, és mennyire nehéz ebből kitörni, ha valaki nem hajlandó beállni a sorba: „A világ szeret címkézni: cigány, magyar, honnan jöttél – de az álmaidat ez nem érdekli. A siker nem kérdezi meg a származásodat. Bármit elérhetsz” – fogalmazott határozottan.
Hajdú Péter hangsúlyozta, hogy Gáspár Evelin útja nem kivételezésről, hanem kemény munkáról szól:
A siker munkát, kitartást és hitet kér. Gáspár Evelin története megmutatja, hogy nincs lehetetlen, teljesen mindegy, hogy cigány vagy, vagy magyar
– mondta, majd egy korábbi műsorrészletet is felidézett, amelyben Evelin kendőzetlen őszinteséggel beszélt saját személyiségéről és arról, miért vált sokak számára megosztó figurává.
„Van önálló véleményem, és van, amikor ez élesebb, kendőzetlenebb. Néha kicsit megbotránkoztatóbban fogalmazok, de ez is én vagyok” – mondta akkor Gáspár Evelin, majd hozzátette, hogy nem hajlandó szerepeket játszani mások kedvéért:
Szókimondó embernek tartom magam, nem fogok szerepeket játszani azért, hogy másoknak megfeleljek. Szerintem pont ezért utálnak sok esetben, mert ez az emberekből olykor hiányzik: nem merik megélni önmagukat, nem tudják definiálni önmagukat...
Hajdú Péter szerint éppen ez az attitűd az, ami hosszú távon sikerre vezet, még ha közben sok támadást is kell elviselni: „A siker nem kiváltság, jutalom azoknak, akik nem engedik, hogy mások határozzák meg őket. Sose magyarázkodj, dolgozz, higgy magadban, és érj oda” – üzente a műsorvezető
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.