Galambos Lajos őszinte vallomása: „Megtanultam egyedül lenni”

A zenész hosszú évek után ismét visszatér a reflektorfénybe. Volt idő, amikor erről csak álmodozott. Akkor elsősorban Galambos Lajos gyermekei voltak azok, akik tartották benne a lelket. A trombitaművészt a hot! magazin kérdezte.

Különleges hangulata van ennek a háznak. Jó volt ide bejönni, megérkezni. Sokszor vagy itt?

„Minden apukának van az életében egy olyan korszaka, amikor szeretné elhinni, hogy milyen jó lesz majd, ha a felnőtt gyerekei ott maradnak vele. Mindegy, hogy hol, de ott lesznek vele. Ez a kúria háromszintes, tulajdonképpen egy ötlakásos apartman. Boginak, Lalinak és Istvánnak is kialakítottunk alul egy-egy apart­­mant. Valójában Bol­dog­­as­szony­pusz­tán élek. Sokat vagyunk itt, de leginkább azért, mert a középső szintet irodaként használom. Lala mesterközgazdász, Bécsben él, Bogi a Várnegyedben, Ist­ván­ka pedig még velem van a vidéki birtokon.”

Azonban a gyerekek felnőttek, és sok minden megváltozott.

„Az élet felülírta mindezt, mindannak ellenére, hogy amikor megvásároltuk, nagyon nagy szerelemmel kezdtük el átépíteni… És ahogy én sem akartam a szüleimmel maradni, mert vágytam az önálló életre, az én gyermekeim is meghozták ugyanezt a döntést.” 

 „Mindehhez hozzátartozik az is, hogy soha nem éreztem magam budai gyereknek. Ide születni kell.”

Lagzi Lajcsi: „A kevesebb is elég elvét kezdtem el követni”

Nehéz volt szembesülni a döntésükkel? Nehéz az elengedés? 

„Elfogadtam, mert a madarakat nem lehet a fészekben tartani, amikor már tudnak repülni. Most ott tartok, hogy eldöntöttem: eladom a kúriát. A kevesebb is elég elvét kezdtem el követni. Egy ideje azon dolgozom, hogy megváljak azoktól a tárgyaktól, amiket még a sikereim kezdetén kezdtem el gyűjtögetni. Bevallom, beteges gyűjtögető lettem, így karórából, autóból is sokkal több van, mint amennyi észszerű lenne. Nehéz.”

„Nyilván ennek része az is, hogy a gyerekek anyukája elment, és bár lélekben velünk van, de akkor sem ugyanaz már semmi… Jól sikerült a mi kis családunk. A gyerekek sikeresek. A kislányom, Bogi dizájner, és ma már nagy cégeknek dolgozik és szerepel azok bemutatóin. Nemrégiben a Fashion Weeken mutatta be a legújabb kollekcióját, és az Arénában, a BSW-koncerten is közel negyvenen léptek fel az általa tervezett ruhákban.”

Van egy elejtett mondatod, hogy talán az apuka is szeretné már a maga életét élni.

„Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy másra vágyom. Más életre, mint amilyet eddig éltem. És ebben a magány is helyet kapott. Megtanultam egyedül lenni, és megtanultam elfogadni magam egyedül. Másmilyen ember lettem, csendesebb. Ugyanakkor az a harsányság, ami a bulikban volt, újra visszakúszik. Nagyon jól érzem magam olyankor is, de…”

Galambos Lajos: „Jó néha magamban lenni!”

Mégis más az íze?

„Tudod, szerintem a legnagyobb hegyeket másztam meg, amit ember megmászhat. Ezek a mostaniak talán már nem tekinthetők akkora kihívásnak. De ez nem jelenti azt, hogy nem megyek tovább az úton. Egyik percben azt érzem, nem az a cél, hogy a színpadon haljak meg, de a másikban már azt, hogy az utolsó lélegzetvételig szeretnék ott lenni. Van egy színpadi életem, és van egy olyan, amikor kicsit magam vagyok. És jó néha magamban lenni!”

Hogyan éled meg most a sikert?

„Egész másképpen, mint korábban. Mert mást jelent. Amikor az ember benne van, észre sem veszi, mert minden természetes lesz a számára. Amikor az első műsoromat készítettem, még nem is tudtam, hogy ez mit jelent. Nem tudtam, hogy ez egy olyan pillanat, ami nem ismétlődik meg. Amikor a kislányom megszületett, a Dáridó szilveszteri adását vettük fel. December hatodika volt, és jött a hír, hogy apuka lettem. A csíptetős mikrofonnal együtt rohantam ki a stúdióból, és meg sem álltam az Uzsoki kórház szülészeti osztályáig. Később éppen a színpad miatt nem tudtam részt venni nagyon sok családi eseményen, állandóan utaztam. A siker rengeteg keserédes pillanatot rejt magában. Igaz, semmit nem bántam, mégis volt, hogy fájdalmat okozott.”

A mostani élettapasztalatoddal más döntéseket hoznál?

„Azt gondolom, hogy az életemmel és a karrieremmel kapcsolatosan mindig bátor döntéseket hoztam. Volt, hogy a közönség volt az első. És a mai napig is mindent megteszek annak érdekében, hogy ez így legyen. Nyilván nem akarok mindenkinek megfelelni, és nem akarok mindenkinek zenélni. Tiszteletben tartom azt, hogy van, aki másmilyen zenét szeret.”

Galambos Lajos: „Nem vagyok egy mai gyerek”

Mennyire vagy népszerű a hölgyeknél?

„Meglepően. Tudom jól, hogy nem vagyok egy mai gyerek, és szerintem az ember életében a szerelemnek vannak korszakai.”

 „Szeretnék ismerkedni, és sokkal többre vágyom ezen a téren az életemben, mint amit az utóbbi időben kaptam.”

Van most valaki, aki megdobogtatja a szíved?

„Nincs. Ma a legőszintébben tudom neked azt válaszolni, hogy egyedül vagyok.”

De nyitott vagy arra, hogy érkezzen a szerelem?

„Évekig voltam kapcsolatban, és veszteséggel, érzelmi deficittel szálltam ki belőle. Biztos, hogy én is hibás vagyok, de ez lezárult. Nagyon jól érzem magam a bőrömben egyedül is, a kutyámmal, és akkor is, ha a gyerekeimmel lehetek. Nem szakítom le az összes virágot, ami az utamba kerül, mert csak valami komoly dolgot szeretnék. Nagyon nehéz, mert amikor az ember mindenképp szeretné megtalálni a társát, akkor nem fogja. Bízom abban, hogy majd belém akad valaki, vagy én valakibe. Nyitott szemmel és füllel járok, mert nyitott vagyok egy új kapcsolatra.”

Annak a valakinek azonban a gyerekeknek is meg kell felelnie.

„Ez máshogyan nem tud majd működni. Ennek ahhoz is köze van, hogy bármi is történt, mindig kitartottak az édesapjuk mellett. Sok bajban együtt voltunk, sok meghurcoltatáson vagyunk túl. A kisfiam a velem történtek miatt lett ügyvéd.”

Vannak még álmaid?

„Az álmaimnál sokkal többet elértem. Ha álmokról beszélgetünk, ugyanazt mondanám, mint az interjú elején.”

„Azt szeretném, ha a gyerekeimben egy átlátható, tiszta kép maradna, és ne a zűrzavart örököljék meg. Ne ez maradjon meg bennük…”

...és barátaid?

„Az egyik kezem sok lenne megszámolni őket. Körmendi Péter tizenhárom éves korom óta jó barátom. Öcsém egyben a legjobb barátom is, de az élet összehozott egy nagyon kedves sráccal is, Lengyel Attilával, akivel nagyon megkedveltük egymást. Maradt még néhány igaz ember mellettem, de sokan lemorzsolódtak. Volt, aki mostanában felhívott, és megkérdeztem tőle, hogy elrontottad a telefonszámot? Tizenkét éve nem kerestél!”

Hiszel még nekik? 

„Nem! Sokan nem is voltak igazán barátok, érdekbarátok voltak. Most újra divat engem hívni, de a haverfelvétel megszűnt!”