Ennyi, vége van: elválik Simon Attila és felesége

simon attila
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 23. 19:18
20 évig voltak házasok.

Simon Attila és Simon Erika külön utakon folytatják. Legutóbb a Nyerő Páros című műsorban láthattuk a sztárpárt, akik 20 éven át voltak házasok.

gólkirály
Simon Attila az NB I 2014-es gólkirálya 20 év után válik a feleségétől, Simon Erikától – Fotó: RTL / Sajtóklub

Saját bevallásuk szerint már a műsor forgatása előtt is válságban volt a kapcsolatuk, sőt néhány évvel korábban majdnem elváltak.

Mi igen vehemens pár vagyunk minden téren, ez pedig nem csillapodott a mai napig sem. De akkoriban, hat éve félrecsúszott köztünk a kommunikáció, személyeskedtünk veszekedés közben, szavakkal bántottuk egymást, Erika besokallt. Komoly veszélybe került a kapcsolatunk, és bár nem költöztünk szét, nem volt köztünk intimitás. Ez komolyan megijesztett

 – vallotta be a férj, aki ezek után figyelmesebb lett kedvesével, és még párterápiára is elmentek. 

„Kínkeserves nyolc és fél hónap volt, mire újra egymásra találtunk, és kezdtünk újra összecsiszolódni. Még ma is csiszolódunk, hiszen egy kapcsolatért mindennap tenni kell” – mesélte a Nyerő Párosban Simon Attila.

Simon Attila legfrissebb Instagram-posztjában ezt írja: „Néha pontot kell tenni a vessző helyett… Lezárni a dolgokat, elengedni, haladni tovább a saját utunkon!”


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.