Ezer szállal kötődött a 13. kerülethez a rock and roll koronázatlan magyar királya. A szombaton elhunyt Fenyő Miklós születésekor családjával a Hollán Ernő utcában élt, kisgyerekként a Kárpát utcába járt óvodába, a Pannónia utcába pedig általános iskolába. A kerülettől díszpolgári címet kapott az énekes, akiről most a rajongók remélik, utcát is elneveznek.

Nem tér magához az ország a legendás énekes halála óta. Fenyő Miklós elhunyt január 31-én és hatalmas űrt hagyott maga után, rengeteg sztár búcsúzott szívszorítóan közösségi oldalán tőle. Köztük Rónai Egon, akinek posztja alá rengeteg komment érkezett.
Még nem tértem magamhoz. Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk. Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával. Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.
- írta Facebook-oldalán a televíziós.
A hozzászólások között többen is felvetették, hogy méltó tisztelgés lenne a kerülettől, ha valóban utcát neveznének el a Hungária együttes alapítójáról.
„A legszebb megemlèkezès lenne Mikirôl, ha valóban lètrejönne a Fenyő Miklós sètány a Szent István parkban!”
- írta egyikük, amire Rónai Egon azonnal válaszolt: Igyekszem elintézni!

A zseniális művész annyira szerette kerületét, hogy dalba is foglalta:
„Angyalok földjén az álom a régi,
"A balhék, a bulik és egy álom baby,
S a macskakő is cicázik velem,
Az Angyalok földjén az álom a régi,
Itt földi az angyal, a szerelem égi,
Tudom, mert itt születtem.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.