Csuti egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország az egyetlen hely, ahol el tudja képzelni a jövőjét. Az üzletember nem csupán a vállalkozásai miatt gondolja így, hanem a sok lehetőség és az ország biztonsága és nyugalma miatt is. Szabó András lapunknak elmesélte, miért szeret Magyarországon élni.

Igaz, hogy Budapesten élek, de ebben az országban minden van, ami szem-szájnak ingere. A Balaton mellett a mai napig nem tudok úgy elmenni, hogy ne jussanak eszembe a gyerekkori emlékek, amiket a nagyszülőkkel átéltem. Nyilván nem beszélhetünk tökéletes helyről, de lehet, hogy nincs is ilyen, viszont nem tudom elképzelni az életemet Magyarország és Budapest nélkül
– mondta az édesapa. Szabó András elmondása szerint rengeteg hungarikum van, ami miatt büszke tud lenni, hogy magyarnak született. Családapaként a gyerekek nevelése is fontos kérdés Csutinak.
Nyilván itt születtek a gyerekeim és itt is nőnek fel. Az, hogy a magyar nyelvet, irodalmat és történelmet taníthatom nekik, az mindig büszkeséggel tölt el. Amint idősödünk, a magyarság érzése annál erősebb lesz bennünk és nagy motivációt adott, amikor a gyerekeknek átadtam azokat a dolgokat, amiket én a nagypapámtól tanultam
– árulta el az édesapa, aki gyerekeinek megpróbálja nagyszülei örökségét is átadni.

Nem az volt a gyerekkori tervem, hogy én vállalkozó leszek. A családomban több az alkalmazott, mint a vállalkozó, de egy ideális gazdaságban mindkettőre ugyanakkora szükség van. Én gyerekként gyorsétteremben és vendéglátásban dolgoztam, szóval mindkettő életbe belekóstoltam. 18 évesen megcsináltam az első vállalkozásomat és nekem nagyon tetszett, hogy a magam ura lehetek. Korábban azért nehezebb volt vállalkozónak lenni, mint most, mivel régen nem kaptunk ennyi támogatást
– jegyezte meg az üzletember. Szabó András tehát nem tervezte ezt az életet, de elmondása szerint manapság már annyi példa van, hogy a magyarok mekkora eredményeket tudnak nemzetközi szinten is elérni, hogy ez őt is motiválja.
Nézzük meg, hogy az elmúlt tíz évben hány olyan sikeres magyar vállalkozás van, ami innen indult, aztán meghódította Európát. Legyen szó energiaitalról, hamburgerről vagy borról
– mesélte lapunknak Csuti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.